Összefoglaló
TelexA faluban kószáló vadak kilövéséről egyeztek meg, állította Zebegény polgármestere, csakhogy a mezőőr szerint nem írtak alá semmitHVGKisiklott egy vonat Angliában, ketten súlyosan megsérültekIndexToroczkai László szerint a roma holokauszt-ügy volt Magyar Péter eddigi legundorítóbb húzásaBlikkDobó Ági 17 okot sorolt fel, hogy miért imádja Magyarországot – Mégis hiányzik neki Costa RicaNépszavaNépszavazást tartanak ősszel Alberta kétlépcsős elszakadásárólGameKapocs5 millió eladott példánynál jár a Sonic Frontiers, ennek örömére egy virtuális surranóval gazdagodnak a játékosokVilággazdaságPatthelyzet: lassan tíz órája ülésezik az Alkotmánybíróság, továbbra sem tudnak dönteni az alkotmánybírók Sulyok Tamás eltávolításárólPortfolioBejelentette Vidnyászky Attila: behívták a minisztériumba, leválthatják a Nemzeti Színház éléről24.huBoomer az, aki nem ismeri Tate McRae-t? Pedig milliók az új Britney Spearst látják benne444A lengyel Górnik Zabrzét is kiverte a Ferencváros az Európa-liga selejtezőjében, a főtábláért a Trabzonspor jöhetBlikkDundimókusnak nevezték Szőcs Renit – Bántó kommentekre reagált az énekesnőMagyar HírlapIdegenbeli döntetlennel továbbjutott az FTCBlikkLengyelországi döntetlennel már biztos európai főtáblás ősszel a FradiMandinerBóka János: Hazudott Gajdos László, a vízügyi államtitkár nem Ausztriába ment, hanem szabadságra24.huVidnyánszky Attila azt állítja, holnap reggel kirúgják őt a Nemzeti Színház élérőlTelexA faluban kószáló vadak kilövéséről egyeztek meg, állította Zebegény polgármestere, csakhogy a mezőőr szerint nem írtak alá semmitHVGKisiklott egy vonat Angliában, ketten súlyosan megsérültekIndexToroczkai László szerint a roma holokauszt-ügy volt Magyar Péter eddigi legundorítóbb húzásaBlikkDobó Ági 17 okot sorolt fel, hogy miért imádja Magyarországot – Mégis hiányzik neki Costa RicaNépszavaNépszavazást tartanak ősszel Alberta kétlépcsős elszakadásárólGameKapocs5 millió eladott példánynál jár a Sonic Frontiers, ennek örömére egy virtuális surranóval gazdagodnak a játékosokVilággazdaságPatthelyzet: lassan tíz órája ülésezik az Alkotmánybíróság, továbbra sem tudnak dönteni az alkotmánybírók Sulyok Tamás eltávolításárólPortfolioBejelentette Vidnyászky Attila: behívták a minisztériumba, leválthatják a Nemzeti Színház éléről24.huBoomer az, aki nem ismeri Tate McRae-t? Pedig milliók az új Britney Spearst látják benne444A lengyel Górnik Zabrzét is kiverte a Ferencváros az Európa-liga selejtezőjében, a főtábláért a Trabzonspor jöhetBlikkDundimókusnak nevezték Szőcs Renit – Bántó kommentekre reagált az énekesnőMagyar HírlapIdegenbeli döntetlennel továbbjutott az FTCBlikkLengyelországi döntetlennel már biztos európai főtáblás ősszel a FradiMandinerBóka János: Hazudott Gajdos László, a vízügyi államtitkár nem Ausztriába ment, hanem szabadságra24.huVidnyánszky Attila azt állítja, holnap reggel kirúgják őt a Nemzeti Színház éléről
EUR362.85 FtUSD314.59 FtBTC$63,414
Kultúra

Az éjszaka hangjai Óbudán

A Sziget Fesztiválon adott koncertet a legendás Underworld.

Magyar HangKultúra

A Sziget Fesztiválon adott koncertet a legendás Underworld.

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) Magyar Hang oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
-15Balközép / Tisza-szimpatizáns

A(z) Magyar Hang besorolása: Balközép / Tisza-szimpatizáns. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Alhambra-Press Bt.

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Címkék

Kapcsolódó témák

Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…