A Budapesti V. és XIII.
Kerületi Ügyészség megvizsgálta, és elutasította a gyanúsítások , kutatások és lefoglalások elleni panaszokat – közölte a Fővárosi Főügyészség.
A hivatali visszaélés miatt indult nyomozásban hét embert, köztük Matolcsy György volt jegybankelnököt hallgatták ki gyanúsítottként .
Közülük hatan a gyanúsítás, öten pedig a házkutatások és lefoglalások ellen emeltek panaszt.
Az ügyészség valamennyi panaszt alaptalannak találta.
Az ügyészség szerint a nyomozás során összegyűjtött bizonyítékok, köztük tanúvallomások és dokumentumok megalapozták a gyanúsításokat, a házkutatásokra és lefoglalásokra pedig törvényesen került sor.
Hozzátették, hogy a történtek teljes körű tisztázása és a gyanúsítottak védekezésének ellenőrzése még a nyomozás feladata.
A házkutatásokkal szemben továbbra is van lehetőség bírósághoz fordulni.
A nyomozás azután indult, hogy a Magyar Nemzeti Bank új vezetése feljelentést tett egy 2023-as ügy miatt.
A gyanú szerint a jegybank bankfelügyeleti vezetői utasításra visszaéltek a hatáskörükkel, és nyomást gyakoroltak az osztrák tulajdonú Erste Bank magyarországi leányvállalatára.
Ezzel azt akarták elérni, hogy az Erste Group egyik felügyelőbizottsági tagja lemondjon a tisztségéről, ami a nyomozók szerint meg is történt.
Az ügyet Simor András korábbi jegybankelnök áprilisi nyilatkozata robbantotta ki.
Simor azt állította, hogy 2023-ban az MNB egyik alelnöke behívatta az Erste Bank Magyarország vezérigazgatóját, és közölte vele: amíg Simor a bécsi Erste Group felügyelőbizottságának tagja, a jegybanki felügyelet különösen szigorúan és kellemetlenül fog eljárni a magyar bankkal szemben.
Simor nyilatkozata után az MNB belső vizsgálatot indított, amely lényegében alátámasztotta az állításait, majd feljelentést tett.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szeptember 22-én hét embert hallgatott ki gyanúsítottként, köztük Matolcsy Györgyöt.
A nyomozók mindegyiküknél házkutatást tartottak, és adatokat mentettek le az elektronikus eszközeikről.
Matolcsy később közleményben tudatta, hogy nem fogadja el a gyanúsítást, és panasszal élt ellene.
Az ügyről saját YouTube-csatornáján videót is közzétett . ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.