Szombaton tartja ötödik kongresszusát a Mi Hazánk Mozgalom, ahol több száz küldött választja meg a párt elnökét és alelnökeit, írja az MTI.
A pártelnöki tisztségért a Mi Hazánkat a 2018-as alapítás óta irányító Toroczkai László indul, Dúró Dóra pedig az elnökhelyettesi posztra pályázik, de ez utóbbiért Apáti István, Dócs Dávid, Novák Előd és Pakusza Zoltán alelnök is bejelentkezett.
A hírügynökség értesülése szerint összesen mintegy tucatnyian pályáznak alelnökségre, köztük a Mi Hazánk számos szakmai kabinetvezetője és a párt korábbi köztársaságielnök-jelöltje, Tóth Máté energiajogász is, akit kedden választott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagjává a parlament.
Ha Tóthot beválasztja a párt vezetésébe a kongresszus, akkor döntenie kell, melyiket tartja meg a két, egymással összeférhetetlenné vált tisztsége közül.
A Mi Hazánk Mozgalom több politikusa is arról beszélt az MTI-nek, hogy felmerült az alelnöki tisztségek számának emelése, már csak a közlésük szerint megsokasodott feladatok miatt is.
A tisztújítás eredményét várhatóan a délutáni órákban ismertetik a kongresszus résztvevőivel.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.