A kölni rendőrség pénteken közölte, hogy házkutatást tartott a 48 éves, „ Daniel V. ”-ként azonosított férfi gevelsbergi otthonában.
A nyomozás több elektromos alállomás megrongálásával kapcsolatos, amelyek Brandenburgban, Rheidben, Dormagenben és Weisweilerben okoztak fennakadásokat az áramellátásban.
Sajtóinformációk szerint a férfi legalább két levelet küldött német médiavállalatoknak, köztük a Bildnek és a Focusnak.
Ezekben felelősséget vállalt a rongálásokért, és részletesen ismertette az alkalmazott módszereket.
Beszámolója szerint petárdák segítségével idézett elő rövidzárlatokat és áramkimaradásokat, például Dormagenben.
Emellett magára vállalta a jänschwaldei hőerőmű közelében kedden történt akciót is.
Ideológiai okokra hivatkozott A levelek szerint a férfi a fosszilis energiahordozók használatát olyan bűncselekménynek tartja, amely súlyos károkat okoz az emberiségnek.
Egyúttal arra is utalt, hogy akcióival a Németország által Izraelnek szállított fegyverek útját kívánta megnehezíteni.
Azt is hangsúlyozta, hogy a rongálásokat egyedül követte el.
A Focus értesülése szerint a brandenburgi nyomozók hitelesnek minősítették a médiának elküldött leveleket, ezért a hatóságok komolyan vizsgálják a bennük szereplő állításokat.
A férfi jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen.
A kölni rendőrség ezért külön internetes felületet hozott létre, ahol a lakosság bejelentést tehet, ha felismeri vagy látja a keresett személyt.
Az oldalon fényképek és videók feltöltésére is lehetőség van, amelyek segíthetik a nyomozást.
Kapcsolódó Német belügyminiszter: Oroszország bízta meg a lipcsei dróntámadás elkövetőit A német kormány büntetőintézkedésekkel reagál.
The post A lakosság segítségét kéri a német rendőrség az elektromos hálózat elleni támadások elkövetőjének kézrekerítéséhez first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.