„Itt és most nem fogok programot hirdetni, itt és most, az ország házában azonban az elmúlt időszak egyes, társadalom igazságérzetét is joggal és alappal sértő ügyészségi döntések, illetve azok elmulasztása miatt, az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – mondta Fejes Péter legfőbb ügyész a megválasztása után tartott sajtótájékoztatón.
Hozzátette, „megkövetem azon ügyészségi kollégáimat, akiknek az élete volt az ügyészség, de el kellett hagyni az ügyészséget.” Fejes előtt az őt jelölő köztársasági elnök, Baka András beszélt röviden. „A jogállam működésének egyik alapvető feltétele, hogy az igazságszolgáltatás intézményei függetlenül, politikai befolyásolástól mentesen, kizárólag a törvények alapján végezzék a munkájukat.
Az ügyészségnek meghatározó szerepe és felelőssége van ebben.” Baka szerint „az új legfőbb ügyész megválasztásával lehetőség nyílik arra, hogy az ügyészség visszanyerje a működésébe vetett közbizalmat, és megerősödjön az intézmény függetlensége”. „Az új legfőbb ügyész megválasztása azonban önmagában még nem jelenti a feladat végét.
Ez egy fontos folyamat kezdete, amelyhez a magam részéről minden szükséges támogatást megadok” – mondta Baka.
Fejest 139 igen, 6 nem szavazattal, 0 tartózkodás mellett titkos szavazáson választották meg legfőbb ügyésznek.
A Tisza már hétfőn jelezte , hogy támogatják a köztársasági elnök jelöltjét.
A Fidesz és a KDNP képviselői már a szavazás kezdete előtt kivonultak a plenáris ülésről, vissza se jöttek, voksolni se voksoltak.
Nem volt könnyű szülés Fejest októberben jelölte Baka legfőbb ügyésznek, miután első jelöltjét, Szathmáry Zoltánt szeptember végén leszavazta az Országgyűlés.
A leszavazás hátterében az állhatott, hogy Szathmáry testvérét az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főosztályvezetőjeként meggyanúsíthatták közokirat-hamisítással az aranykonvojügyben.
Az ügyészségen a kormányváltás óta válság alakult ki, Nagy Gábor Bálint korábbi legfőbb ügyész júliusban mondott le – hónapokkal azután, hogy Magyar Péter lemondásra szólította fel, mint az előző kormányok „bábjainak” egyike.
Nagy akkor közölte, „az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere”.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) volt vezetője, Fürcht Pál még júniusban mondott le.
Az erről szóló belsős levelében azzal indokolta döntését, hogy politikailag érzékeny ügyek nyomozását befolyásolták a Legfőbb Ügyészségen.
Azóta titkosszolgálati kavarásokról és a politika felől érkező utasításokról is beszélt az egyik parlamenti vizsgálóbizottság előtt .
Lajtár István, a legfőbb ügyész helyettese Fürcht és ügyvédje megnyilvánulásaira, a lemondása körüli hírekre azzal reagált , hogy „az ügyészség nincs alárendelve egyetlen más szervnek sem, a szervezet és annak bármely munkatársát fenyegető, támadó megjegyzéseket és minősítéseket – érkezzenek azok bármely politikus részéről is – a leghatározottabban visszautasítjuk”. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.