A Fővárosi Törvényszék ismételten elrendelte G.
Ferenc letartóztatását, aki tavaly június 1-jén maszkot viselve, kalapáccsal támadott Jeszenszky Géza volt külügyminiszterre és feleségére.
A 70 éves gyanúsított ellen emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt zajlik eljárás.
A Fővárosi Törvényszék keddi közleményében arról írt, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság nemrég hozott végzését megváltoztatva megszüntette a dr.
E. elleni támadás gyanúsítottjának bűnügyi felügyeletét és távoltartását, és újra elrendelte a letartóztatását.
A 24.hu értesülése szerint a közleményben szereplő monogramok Jeszenszky Gézát és feleségét takarják.
A volt külügyminiszter a napokban közölte: váratlan fordulatot vett az ellenük elkövetett merényletkísérlet ügye, ugyanis Budai Központi Kerületi Bíróság októberi 1-jei ülésén szabadlábra helyezte a tavaly nyáron tettenért, azóta letartóztatásban álló merénylőt.
A törvényszék keddi közleményében azt írta, hogy másodfokú bíróságként a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye kapcsán az elsőfokú bíróságéval azonos álláspontra helyezkedett, ugyanakkor annak a gyanúsított ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyeletéről, valamint a sértettektől való távoltartásáról szóló indítványát elutasította, ugyanis letartóztatásnál enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására továbbra sem látott lehetőséget.
A Fővárosi Törvényszék közölte, hogy a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanújával kapcsolatban az eljárás jelenlegi szakaszában sem merült fel ésszerű kétely.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, akár életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
A terhelt a megalapozott gyanú szerint a cselekmény elkövetése során álcázta magát, elfogására a helyszíntől távolabb került sor.
Utalt arra, hogy huzamosabb ideig külföldön élt, ott kapcsolatokkal rendelkezik, így a szökés elrejtőzés veszélye közeli és reális.
A megalapozott gyanú szerint a terhelt a cselekményét előre kitervelte, azt kitartó szándékkal követhette el, motivációjában a sértett közéleti szerepvállalása is közrejátszhatott, ezért megalapozottan feltehető az is, hogy kényszerintézkedés hiányában újabb bűncselekményt követne el.
A megalapozott gyanú szerint a terhelt a cselekményét előre kitervelte, azt kitartó szándékkal követhette el, motivációjában a sértett közéleti szerepvállalása is közrejátszhatott, ezért megalapozottan feltehető az is, hogy kényszerintézkedés hiányában újabb bűncselekményt követne el – írták.
A törvényszék kitért arra is, hogy az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, hogy a gyanúsított már hosszabb idő óta áll a legszigorúbb kényszerintézkedés hatálya alatt, a nyomozás pedig vontatottá vált, a letartóztatás legutóbbi meghosszabbítása óta mindösszesen egyetlen érdemi nyomozati cselekmény történt.
Mindezek alapján a kerületi bíróság úgy látta, hogy a bűnügyi felügyelet legszigorúbb formája a távoltartás egyidejű elrendelésével immáron alkalmas a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélyének a kiküszöbölésére.
A terhelt lakhatása, eltartása ugyanis biztosított, az pedig, hogy az ingatlant nem hagyhatja el, a sértettektől távol kell tartania magát és nyomkövetőt is viselnie kell, elegendő az eljárási célok biztosítására.
A bíróság végzésével szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést a végzés megváltoztatása érdekében.
A másodfokon eljárt Fővárosi Törvényszék a közlemény szerint a kerületi bíróság által a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye kapcsán kifejtettekkel maradéktalanul egyetértett.
Az elsőfokú bírósággal egyezően rögzítette, hogy a nyomozás vontatottan halad, sérül a soronkívüliség követelménye.
Mint írják, a másodfokú bíróság is rögzítette, hogy bár az elérhetetlenné válás és az ismételt bűnelkövetés veszélye bűnügyi felügyelettel és távoltartással általában kiküszöbölhető, azonban a terhelt esetében az ezekhez szükséges önkéntes jogkövetésre hajlandóság alappal nem feltételezhető.
E körben a törvényszék utalt a cselekmény jellegére, az elkövetés módjára, annak vélhető indítékára, a terhelt kitartó szándákára, illetve fokozott társadalomra veszélyességére.
Mindezek alapján a törvényszék úgy látta, hogy az eljárás jelenlegi szakaszában továbbra is csak a letartóztatás alkalmas a bűnismétlés rendkívül közeli veszélyének a kioltására.
A Fővárosi Törvényszék végzése végleges.
The post Újra letartóztatásba került a Jeszenszky Gézára és feleségére kalapáccsal támadó merénylő first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.