„Az oroszok szorosan együttműködtek Orbán Viktor kormányával.
Erre bizonyítékaink vannak átutalások és felvételek formájában.
Utóbbiakon egykori magyar kollégám, Szijjártó Péter úgy beszél Szergej Lavrovval, mintha egy kisiskolás, vagy az orosz külügyminiszter alvállalkozója volna” – ezt mondta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a Wyborczának adott interjúban, amit a HVG vett észre.
Hangfelvételek már a választások előtt nyilvánosságra kerültek olyan felvételek, amiken az Orbán-kormány külügyminisztere már-már kínosan megalázkodó, hajbókoló módon beszél orosz kollégájával. „Mindig a rendelkezésedre állok” – mondta Szijjártó egy március végén megjelent hangfelvételen , áprilisban olyan felvétel került nyilvánosságra, amin uniós dokumentumok Moszkvának átadását ígéri meg, és már a választások után az is kiderült, hogy felajánlotta a segítségét a Wagner-lázadáskor is Lavrovnak – jót dübörgünk, elefánt, ugyebár –, aki erre kinevette .
Mindezeken túl azonban elképzelhető, hogy a lengyeleknek máskor készült felvételeik is vannak, bár az sem zárható ki, hogy csak a korábbi, nyilvánosságra került videókra utalt vissza Sikorski.
Arról viszont korábban semmilyen információ nem jelent meg a nyilvánosságban, hogy pénzügyi tranzakciók dokumentumai is bizonyítanák az Orbán-kormány kitettségét Moszkvának. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.