Dolph Lundgren 2019-ben, 61 éves korában ismerte meg későbbi feleségét, Emma Krokdalt , aki akkor 22 éves volt.
Az akciószter erről Fights Worth Fighting című memoárjában mesélt , írva a köztük lévő 39 évnyi korkülönbségről is.
Krokdal személyi edzőként dolgozott West Hollywoodban, amikor találkoztak, Lundgren pedig hozzá kezdett járni edzeni.
A színész szerint későbbi felesége fiatal kora ellenére már akkor sok nehézségen ment keresztül, a többi közt egy váláson is, ezért Lundgren a koránál jóval érettebbnek látta.
Emma nagyon erős és különleges ember.
Néha úgy éreztem, mintha egy angyal lenne, akit azért küldtek, hogy segítsen nekem.
Emma egyik igazán nagyszerű tulajdonsága az volt, hogy fogalma sem volt, ki vagyok, vagy mivel foglalkozom Egy alkalommal Sylvester Stallone otthonában jártak, amikor Lundgren megkérdezte tőle, felismeri-e a bárnál ülő férfit.
Miután elárulta neki, hogy Al Pacinóról van szó, Krokdal csak annyit kérdezett: „Al kicsoda?” Daniele Venturelli/Daniele Venturelli/Getty Images Lundgren 2020 júniusában kérte meg Krokdal kezét, végül 2023 júliusában egy körülbelül tizenöt fős, szűk körű ceremónián házasodtak össze .
The post „Nem tudta, ki vagyok” – Dolph Lundgren 61, felesége 22 éves volt, mikor először találkoztak first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.