PCGuruA GTA 6 árcédulája a fasorban sincs az EA FC 27 Ultimate Plus kiadáshoz képestTelexAz Ausztriából vett kő szinte biztosan azbeszttel szennyezett vagy gyanús bányából jöttMagyar HangRadnai Márk: A Fidesz első sora a vádlottak padjára ülhetHWSWMásfél évtizedes növekedési csúcson az IntelKisalföld (Győr)Új béradatok: ennyit visznek haza most a fizikai munkásokVilággazdaságMegvan a magyarázat: ezért titkosították 2051-ig Szijjártó Péter BYD-s kinevezésének nemzetbiztonsági tárgyalását – „A vizsgálat folytatódik"TelexA Telex cikke után visszavonták a csoportos létszámleépítésről szóló bejelentést a Dunai VasműbenPortfolioKimerítette 60 milliárd forintos részvény-visszavásárlási keretét az OTPPortfolioMost jött a bejelentés: megtámadták Szentpétervárt, súlyos csapás történtSomogyi HírlapÁrokba hajtott egy autó Szentborbáson, mentők és tűzoltók a helyszínenMagyar NemzetA tusványosi beszéd legfontosabb célja a jobboldal felrázásaMandinerVita a CDU-ban: együtt lehet működni az AfD-vel?PCGuruTom Holland élőben hányt a Hot Ones-ban, legyőzték a csípős csirkeszárnyak24.huMagyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgatóVezess.huEz kell a hungaroringi sikerhez az Audi szerintPCGuruA GTA 6 árcédulája a fasorban sincs az EA FC 27 Ultimate Plus kiadáshoz képestTelexAz Ausztriából vett kő szinte biztosan azbeszttel szennyezett vagy gyanús bányából jöttMagyar HangRadnai Márk: A Fidesz első sora a vádlottak padjára ülhetHWSWMásfél évtizedes növekedési csúcson az IntelKisalföld (Győr)Új béradatok: ennyit visznek haza most a fizikai munkásokVilággazdaságMegvan a magyarázat: ezért titkosították 2051-ig Szijjártó Péter BYD-s kinevezésének nemzetbiztonsági tárgyalását – „A vizsgálat folytatódik"TelexA Telex cikke után visszavonták a csoportos létszámleépítésről szóló bejelentést a Dunai VasműbenPortfolioKimerítette 60 milliárd forintos részvény-visszavásárlási keretét az OTPPortfolioMost jött a bejelentés: megtámadták Szentpétervárt, súlyos csapás történtSomogyi HírlapÁrokba hajtott egy autó Szentborbáson, mentők és tűzoltók a helyszínenMagyar NemzetA tusványosi beszéd legfontosabb célja a jobboldal felrázásaMandinerVita a CDU-ban: együtt lehet működni az AfD-vel?PCGuruTom Holland élőben hányt a Hot Ones-ban, legyőzték a csípős csirkeszárnyak24.huMagyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgatóVezess.huEz kell a hungaroringi sikerhez az Audi szerint
EUR364.45 FtUSD319.92 FtBTC$65,006
Rendőrségi

33 embert, köztük több körözött személyt is elfogtak a fokozott közbiztonsági akció első hetében Budapesten

Eddig 400 rendőr vett részt az akcióban. The post 33 embert, köztük több körözött személyt is elfogtak a fokozott közbiztonsági akció első hetében Budapesten first appeared on 24.hu .

33 embert, köztük több körözött személyt is elfogtak a fokozott közbiztonsági akció első hetében Budapesten

Tovább folytatódik az átfogó rendészeti ellenőrzés Budapesten.

A BRFK közleménye szerint 33 embert fogtak el, további 33-at pedig előállítottak a harminc napos fokozott közbiztonsági akció első hetében.

Az ellenőrzéssorozat első hetében több mint 400 rendőr vett részt a főváros több pontján végrehajtott célzott közterületi ellenőrzésekben, amelyek során 712 embert igazoltattak, 33 embert elfogtak, további 33-at előállítottak, 6 esetben pedig biztonsági intézkedést hajtottak végre.

A rendőrök többek között garázdaság, lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt intézkedtek, valamint körözött embereket is elfogtak.

Szabálysértési feljelentést 16 esetben tettek, további 40 esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki.

Az intézkedések között a közterület rendjét érintő szabálysértések – így például köztisztasági szabálysértés és közterületi alkoholfogyasztás – mellett közlekedési szabályszegések is szerepeltek.

Magyar Péter miniszterelnök múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy a Belügyminisztérium a főváros egyes területeiről érkező lakossági jelzésekre reagálva a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a polgárőrség bevonásával harminc napos fokozott közbiztonsági akciót indít Budapesten.

The post 33 embert, köztük több körözött személyt is elfogtak a fokozott közbiztonsági akció első hetében Budapesten first appeared on 24.hu .

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) 24.hu oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
-20Balközép / Tisza-szimpatizáns

A(z) 24.hu besorolása: Balközép / Tisza-szimpatizáns. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Central Médiacsoport (Varga Zoltán)

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
További olvasnivaló
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…