Az eredmény nem olyan meglepő, az elektromos A6-osnak elég jók a paraméterei.
Egyrészt igen kedvező a karosszéria aerodinamikája: a formatényezője 0,21, és a homlokfelülete is a kisebbek közé tartozik, hiszen 1,5 méter körül van a magassága.
Másrészt jó nagy akkumulátort építettek bele: 94,9 kWh kapacitásút, amelybe a hajtásrendszer akár 220 kW-tal képes visszatölteni az energiát lassításkor.
Ezzel a WLTP hatótáv is 777 km egy töltéssel, de úgy, hogy egy specialista volt a sofőr, ennek majdnem a dupláját tudták kihozni.
A vezető a lengyel Miko Marczyk volt, a 2025-ös rali-EB győztese, aki korábban már egy dízelmotoros Škoda Superbbel is döntött fogyasztási rekordot.
Ott 2,61 literes fogyasztást hozott ki száz kilométeren, míg az elektromos Audinál szintén ritka jó a 7,09 kWh száz kilométeres távra.
Sietni mondjuk nem sietett: 30 km alatti átlagot futott a 45 órás rekordkísérlet során, de ez nem is meglepő: bármilyen autóval így lehet igazán hatékonyan spórolni, hiszen a légellenállás leküzdése a legnagyobb fogyasztó, az pedig a sebesség négyzetével arányosan nő.
Az igazán érdekes kérdés persze az, hogy a rekord meddig élhet.
Vannak azért a piacon az A6-oshoz hasonló képességű villany-szedánok szép számmal.
Az az érzésünk, hogy ez egy új hatótáv-versenynek csak a kezdőpontja.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.