Leó pápa a szexuális erőszakkal szembeni harc folytatására buzdította a francia püspököket, akikkel zárt ajtók mögött találkozott vasárnap a dél-franciaországi Lourdes-ban.
Köszönöm, amit tettetek a kiskorúak szexuális bántalmazása ellen, bátor intézkedésekkel válaszolva rá – mondta a pápa a francia sajtónak eljuttatott beszéde szerint.
Kiemelte az „odafigyelést, az igazság keresésését, az igazságszolgáltatást, a megbocsátást, a jóvátételt és a megelőzés kultúrája iránti elkötelezettséget”.
Hozzátette, hogy „folytatni kell a megkezdett utat a legnagyobb éberség fenntartásával”.
Leó áldozatokkal is találkozik Franciaországban Az egyházfő négynapos franciaországi apostoli látogatásának harmadik napját tölti Lourdes-ban , a katolikus világ egyik legfontosabb zarándokhelyén.
Az állomás egyik fő témája a szexuális erőszak elleni küzdelem, a pápa a nap folyamán zárt ajtók mögött hét áldozattal is találkozik.
Ed JONES / AFP Hívők XIV.
Leó pápát hallgatják Lourdes-ban, 2026 szeptemberében.
A franciaországi egyházi szexuális visszaéléseket vizsgáló független bizottság 2021 októberében közzétett jelentése szerint 1950 óta mintegy 330 ezer kiskorú vált az egyházhoz köthető személyek által elkövetett szexuális bántalmazás áldozatává Franciaországban.
A találkozón Jean-Marc Aveline bíboros, a Francia Püspöki Konferencia elnöke is hangsúlyozta, hogy „folytatni kell a szexuális erőszak elleni küzdelmet egyházi keretben”, mégpedig úgy, hogy a „tekintetet elmozdítjuk az első áldozatok nézőpontjának irányába”.
Francia útja előtt Magyar Péterrel találkozott Franciaországi útja előtt a pápa magánaudiencián fogadta Magyar Péter miniszterelnököt.
A csütörtöki találkozó hátteréről és tanulságairól ebben a cikkünkben írtunk.
The post XIV.
Leó pápa bátorította a francia püspököket, hogy folytassák küzdelmüket a gyerekek szexuális bántalmazása ellen first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.