A párt sajtófőnöke arról írt, Magyarország olyan időszak előtt áll, amikor a gazdasága teljesen leblokkol, és makrogazdasági mutatóiban is megrendül.
Orbán Viktor Kötcsén világossá tette, hogy ezt a forgatókönyvet az ellenzék nem kívánja, nem idézi elő, nem is tudná előidézni.
A Fidesz és a nemzeti oldal nem akar rosszat a hazánknak.
Ez a folyamatok előre jelezhető dinamikája.
A gazdaságkormányzat alkalmatlansága és a kormányzati inkompetencia, ami öt hónap után teljesen nyilvánvaló, természeténél fogva csak ideig-óráig titkolható – írta.
Havasi szerint Kármán Andrást az Orbán-kormányban betöltött államtitkári pozíciójából alkalmatlansága miatt kellett elküldeni. „Mostani feladata messze meghaladja az erejét, de még ez sem lehet indok arra, hogy félrevezesse a közvéleményt.
Ebben a helyzetben személyeskedés helyett az lenne a dolga, hogy a gazdaságpolitikával foglalkozzon, és legyen őszinte a magyar emberekkel és a vállalkozásokkal.” A gazdaság tényei és adatai önmagukért beszélnek, jól látható, hogy az újkommunista politika a falnak viszi a magyar gazdaságot.
Kármán András minden reggel attól retteg, hogy az aznapi színpadi előadás nem fog sikerülni, és mindenki számára pőrén kiderül a valóság a magyar gazdaság helyzetéről, és a kormány összes hazugsága és alkalmatlansága végérvényesen lelepleződik – zárta közleményét Havasi.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.