33 éves korában meghalt Prichard Colón, Puerto Rico egyik legtehetségesebbnek tartott ökölvívója.
A sportoló halálát édesapja jelentette be, aki azt írta, fia eltávozott ebből a földi világból, és most már jobb helyen van.
Colón 23 éves korára már komoly profi mérleggel bírt, 16 meccsét megnyerte, 13-at kiütéssel. 2015. október 17-én, Fairfaxben a szintén veretlen Terrel Williams volt az ellenfele, de a csata igazi rémálommá változott.
Colón többször is reklamált a játékvezetőnél, hogy ellenfele a feje hátuljára mért ütéseket, de a küzdelem folytatódott.
A sportoló fejfájásra és szédülésre panaszkodott, majd a kilencedik menetben leléptették.
Már az öltöző felé tartott, amikor rosszul lett.
Anya, szédülök, nem látok – mondta édesanyjának, majd az öltözőbe érve hányt és összeesett.
A vizsgálatok szubdurális vérömlenyt mutattak ki, amit sürgősségi agyműtét követett.
Colón 221 napot töltött kómában, soha nem épült fel teljesen, folyamatos ellátásra szorult.
Boxer Prichard Colón has passed away almost 11 years after suffering a subdural hematoma It was caused by Terrel Williams, who landed multiple illegal rabbit punches to the back of the head in their October 2015 fight He was just 33 years old Writer: Ian… — Mario Nawfal (@MarioNawfal) August 13, 2026 A tragédia jelentősen megváltoztatta a tarkóra és a nyakszirtre mért ütésekkel kapcsolatos hozzáállást.
A World Boxing Council (WBC) később bevezette a Colónról elnevezett szabályt, amely zéró toleranciát hirdetett az ilyen szabálytalanságokkal szemben.
The post „Anya, szédülök” – meghalt a bokszoló, akinek agysérüléssel vívott küzdelme örökre megváltoztatta a sportot first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.