Smith halála előtt arról írt, hogy egész életében démonokkal küzdött, és úgy érezte, nem kapta meg azt a segítséget, amelyre szüksége lett volna.
Ne sírjatok értem!
Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy megküzdjek azokkal a démonokkal, amelyeket valaki belém ültetett.
Nem akartam ilyen lenni. – írta.
Smith hozzátette, tudja, sokaknak csalódást okozott, illetve számos embert megbántott.
A volt játékos gyermekeitől, családjától és barátaitól is bocsánatot kért az üzenetben, miközben gyermekkori traumáira is utalt.
Bejegyzését végül egy rövid, megrázó mondattal zárta: „Sajnálom!
Ennyi volt.” Pályafutása és elismerései Alphonso Smith Jr. a Denver Broncos és a Detroit Lions színeiben is pályára lépett.
A játékos a Wake Forest Egyetemen hívta fel magára a figyelmet, ahol All-American elismerést szerzett, majd 2021-ben bekerült az intézmény sportági hírességeinek csarnokába is (Wake Forest Sports Hall of Fame – a szerk.) .
Smith Jr-t a Broncos a 2009-es NFL-drafton a 37. helyen választotta ki.
Újonc idényében 15 mérkőzésen szerepelt, majd a következő évben a Detroit Lionshoz cserélték.
Profi karrierje négy idényen át tartott.
Nyugodjon békében!
A Öngyilkos lett az egykori NFL-játékos – megrázó búcsúüzenetet posztolt bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.