Újabb, rendkívül szórakoztató részeket tudtunk meg arról, hogyan játszották el Szijjártó Péter idején a Külügyminisztériumban, hogy micsoda érdeklődés kíséri a Bem téri sajtótájékoztatóit, ahová egyébként csak a baráti sajtó hívták meg, nehogy kellemetlen kérdést kapjon kollégája mellett állva Szijjártó.

Múlt héten írtuk meg , hogy végrehajtás, büntetőfeljelentés és három év kellett hozzá, de végül kiderült, hogy Szijjártó Péter mégsem volt olyan nagy barátja a sajtószabadságnak, mint ahogy azt külföldön szerette hangoztatni.

Gondosan figyeltek arra, hogy ha már a sajtó nagy részét eleve kizárták a „sajtótájékoztatókról”, ne legyenek üres helyek a teremben.

Nem is a gondosan figyeltek a jó leírása ennek, hanem inkább a buzgó szervezés, mert alaposan túlbiztosították Szijjártó szerepléseit, a minisztérium számos munkatársát biodíszletnek használva.

Hogyan is nézett ki az elmúlt 5-8 évben, amikor csúcsra járatta a látványvendéglátást a külügyminisztérium?

A Miniszteri Kabinet kiküldött a szervezeti egységek vezetőinek egy levelet, hogy pár nap múlva Szijjártó Péter a konferenciateremben közös sajtótájékoztatót tart külföldi partnerével, az eseményre pedig ezúton tisztelettel meghívják a megszólított szervezeti egység és részlegeinek a munkatársait.

Eddig ez akár egy kedves invitáció is lehetne, hátha valakinek a munka mellett nincs jobb dolga.

De a levelében szerepelt az is, hogy hány fő részvételét várják el, és előzetesen küldjék el a vezetők, hogy kik vesznek majd részt az eseményen.

A munkatársaknak nem volt más dolguk, mint feltölteni a helyeket az 50-60 székes teremben.

Az fontos előírás volt, hogy a kezdés előtt már fél órával el kellett, hogy foglalják a helyüket, hogy „mire Szijjártó megjön, addigra már mindenki néma csendben üljön.

A sajtótájékoztató végén pedig megtiltották, hogy bárki felálljon addig, amíg Szijjártó el nem hagyta a termet”.

Változó, hogy a szervezeti egységek hogyan oldották meg a biodíszletezést.

Az egyik munkatárs szerint „nyilván nem lehet szó szakmai relevanciáról, a főosztályok, titkárságok azokat a kollégákat küldték, akiknek az adott napi munkaterhe ezt a leginkább megengedte, a legkivételesebb esetben volt olyan, hogy a térségért/iparágért felelős beosztott is be tudott ülni egészséges szakmai érdeklődésből”.

Több szervezeti egységnél is az volt a menet, hogy a vezetők megkérdezték, van-e, akit érdekel az esemény, mert például pont a területébe vág a téma, de kérdezni amúgy ők sem kérdezhettek.

Ha nem jelentkezett senki, vagy nem kellő számban, akkor jött a kijelölés.

Egy másik munkatárs azt mesélte, hogy náluk rotációs elv volt.

Miután hetente több Szijjártó-sajtótájékoztatót is tartottak a minisztériumban, így kb. kéthetente neki is mennie kellett.

Nemcsak az volt kellemetlen, hogy fél órával hamarabb oda kellett menni, majd egészen addig csendben ott ülni, amíg Szijjártó el nem hagyja a termet, de rendszeresen túlszervezték az eseményt.

Így gyakran előfordult, hogy a más épületekből odarendeltek munkaidőben esőben-hőségben-sárban-hóban átmentek a Bem téri főépületbe, majd közölték velük, hogy fel van töltve a terem, nem férnek már be, mehetnek vissza dolgozni.

A komplett minisztériumot érintő rászervezésre azért volt szükség, mert a meghívott baráti sajtótól érkező pár munkatárs, és a miniszter vendégének a kísérete az 50-60 hely harmadát-felét sem töltötték meg, de azt kellett prezentálni, hogy óriási az érdeklődés.

Így aztán ha a kamera a termet mutatta, ott felbukkanhatott egy bérszámfejtési ügyintéző, a térségért/iparágért egyáltalán nem felelős referens, vagy egy vajszívű helyettes államtitkár, aki péntek délután nem akart már kiszúrni egy beosztottjával sem, és maga ült be a sajtótájékoztatóra.

Ahol éppen a sajtótól voltak alig, hiszen a független, de kérdésekkel esetleg az eseményt megzavaró szerkesztőségeknek nem küldtek meghívót. „Rendre előfordult, hogy csak egyetlen újságíró volt ott, az MTI-től.

Egyszer szem- és fültanúja voltam, hogy a külügy sajtó főosztályáról egy kolléga lediktálta neki, hogy mit kérdezzen” - mesélte egy külügyes.

Szijjártót egyébként ezekre a házi sajtótájékoztatókra is kísérgette 1-2 TEK-es az épületen belül.

Az világos, hogy miért nem hívtak meg független újságírókat a sajtótájékoztatókra, ezzel mentve Szijjártót, hogy ne kapjon kellemetlen kérdéseket.

De azt nem igazán érteni, hogy a terem feltöltésének a külügy munkatársaival mi értelme volt azon kívül, hogy a vendég azt láthassa, hogy milyen nagy az érdeklődés.

Az élőben közvetített sajtótájékoztatókon ugyanis mindebből kb. ennyi látszott, vagy még ennyi sem, mert végig Szijjártót és a vendégét mutatták.

Amit persze lehet, hogy a kivezényelt külügyesek nem bántak.

Volt viszont egy örökös kelléke volt ezeknek a házibuliknak: Budai Gyula, aki a legutolsó időkig a s zankciókból fakadó kihívások miatt szükséges gazdaságvédelmi intézkedésekért felelős miniszteri biztosa volt Szijjártónak.

Ő állandó résztvevője volt a „sajtótájékoztatóknak", témáktól teljesen függetlenül. ]]>