Öt év börtönre és haté járművezetéstől eltiltásra ítélte az Egri Törvényszék azt a férfit, karddal akarta lefejezni a biztonsági őrt, majd autóval akarta elütni az őr testvérét és annak feleségét.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbezett.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2024 nyarán egy áruházban tartózkodott az ismerősével.
Mivel kísérője meztelen felsőtesttel lépett az üzletbe, ezért a biztonsági őr távozásra szólította fel őket.
A vádlott ekkor kiabálva szapulni kezdte, majd megöléssel fenyegette az őrt.
A biztonsági őr még aznap este közölte vele, feljelenti őt a történtek miatt.
A férfi ekkor kardot ragadott és lefejezéssel fenyegette az őrt.
El akarta ütni az őr testvérét és annak párját Három nappal később az autóját vezető vádlott észrevette az őr testvérét és annak feleségét, akik a szembejövő sávban közlekedtek.
Ekkor gyorsított és a szemközti sávba áttérve szándékosan nekiütközött a pár járművének.
Miután a sofőr férfi kiszállt az autóból, akkor az elkövető nekitolatott a kocsinak,amely az ütközés következtében a nővel együtt a betonozott árokba borult.
Ezt követően a terhelt a menekülő férfi után hajtott és megpróbálta elütni.
A férfi csak elugrással tudta elkerülni a gázolást.
A támadás során a házaspár mindkét tagja nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Végleg eltiltanák a vezetéstől A bíróság öt év börtönre ítélte az elkövetőt emberölés bűntettének kísérlete, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, valamint folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége miatt azzal, hogy 6 év évre eltiltotta a járművezetéstől és a közügyektől is.
A férfi feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi két felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el a kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményt, ezért a törvény szigorának alkalmazása elengedhetetlen.
Így magasabb tartamú fegyház fokozatú szabadságvesztés, közügyektől eltiltás, valamint végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabása indokolt.
The post Karddal akarta lefejezni az áruház biztonsági őrét, majd autóval akart elgázolni egy házaspárt first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.