Egy házaspár rabszolgaként tartott, bántalmazott, és halálra éheztetett egy nőt.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a fegyházbüntetések súlyosítását, és a bűnösségük különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében történő megállapítását indítványozta – írja közleményében az ügyészség .
A közlemény szerint a vádlottak 2023 nyarán fogadták be házukba a 34 éves, kiszolgáltatott helyzetű nőt, akinek a házimunkában való segítségéért szállást és ellátást ígértek.
A nőt azonban bezárva tartották, munkára kényszerítették, alig adtak neki ételt, mindezek mellett pedig napi rendszerességgel bántalmazták nyújtófával és sokkolóval.
A nő a bántalmazás és az éheztetés miatt teljesen legyengült, lefogyott, végül olyan rossz állapotba került, hogy 2024. április 28-án, reggel már nem kelt fel, nem kommunikált.
A házaspár – félve a következményektől – nem akart orvosi segítséget kérni, ezért gyerekük és annak párja segítségével a nőt autóba ültették és elindultak Budapest felé.
A nő útközben az autóban meghalt, így az autópályáról lehajtva egy társasház parkolójában a személyi igazolványával és bankkártyájával együtt kitették a nő holttestét, majd hazaindultak.
A holttestet később arra járó gyerekek találtak meg.
A Nyíregyházi Törvényszék halált okozó testi sértés, valamint emberkereskedelem és kényszermunka miatt bűnösnek találta a házaspárt, akiket 14, illetve 10 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek.
Az ítélet ellen az ügyészség a büntetés súlyosítása, az elkövetők és védőik pedig elsődlegesen felmentés, másodlagosan pedig eltérő jogi minősítés és a büntetés enyhítése miatt fellebbeztek. „A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a büntetett előéletű vádlottak hónapokon keresztül olyan intenzíven és embertelen módon bántalmazták és éheztették a sértettet, hogy tisztában kellett lenniük azzal, cselekményük a nő halálához vezet.
A különös kegyetlenség megállapításához kétség sem fér, ezért a fellebbviteli főügyészség indítványozta a férfi vádlottal szemben életfogytig tartó szabadságvesztés, míg feleségével szemben lényegesen súlyosabb büntetés kiszabását” – írja az ügyészség, hozzátéve, hogy másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.