A Századvég Rogán Antal hivatalának készült közvélemény-kutatásában megmérte, mennyire gondolkodnak szélsőségesen Magyarország lakói.
A kérdések olyan ügyekre vonatkoztak, ahol a Fidesz határozott, szélsőjobbos álláspontot képviselt, így az európai integráció elmélyítésére, a tekintélyelvűségre, a bevándorlásra és a szexuális kisebbségek jogaira.
A megyék között nagy volt a szórás, néha már-már hasraütésszerűen.
A választáson viszont minden megyében tarolt a Tisza.
Változó politikai törésvonalak.
Ezt az utólag már a Fidesz számára vészjósló címet viselte az a századvéges tanulmány, amit közérdekű adatigényléssel kértünk ki a Miniszterelnökségtől.
A kutatáshoz 60 ezer embert kérdeztek meg, amit amúgy egy független közvélemény-kutató értetlenkedve fogadott.
Azt mondta, egy ezerfős minta már reprezentatív, egy 3 ezresből jobban lehet elemezni az alcsoportokat, de „nincs az a kutatási cél, amihez szükség lenne 60 ezer emberre”.
Egymásba csúszó dimenziók Hogy mit tudott hasznosítani a szövegből a megrendelő, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda egy hónappal a választás előtt, az nem tudható.
A tanulmány egyik fő megállapítása mindenesetre az volt, hogy a rendszerváltás óta sokféle szembenállás létezett: vallásos és szekuláris, népi és urbánus, „nemzeti” és „nyugatos”, rendszerváltó elit és utódpárti elit, modernizáció nyertese és vesztese, szuverenista és integrista, de a 2020-as években megjelent a digitális és affektív polarizáció, valamint a dimenziók egymásra csúsztak.
Kösz! – mondhatta Rogán.
A közvélemény-kutatás érdekessége, hogy (vár)megyénként mérték az emberek társadalmi folyamatokhoz való viszonyát.
Vagyis ebből kirajzolódik, a tanulmány készítőinek szándéka szerint, hogy melyek Magyarország legszélsőségesebb (és legliberálisabb) megyéi.
Elöljáróban annyit elárulhatunk, hogy ezen a téren teljes szórás volt tapasztalható, ami megint csak felveti, mennyi értelme volt a felmérésnek, még ha 60 ezer embert is kérdeztek hozzá.
Arról nem beszélve, hogy a választáson nem volt olyan megye, ahol ne szenvedett volna vereséget a Fidesz.
De melyek Magyarország legszélsőségesebb megyéi – legalábbis a választás előtt készült Századvég-felmérés szerint? ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.