Visszakerült a kaposvári múzeumba Rippl-Rónai József „Medgyessy olvas” című festménye, amit tavaly ősszel adtak kölcsön a Sándor-palotának.
A kép eredetileg 2029 márciusáig maradt volna az államfői rezidencián, Baka András köztársasági elnök azonban most visszaadta a Rippl-Rónai Múzeumnak. „A Medgyessy olvas hazatért” – jelentette be péntek este a Facebookon Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter, a térség tiszás országgyűlési képviselője.
A politikus megköszönte Baka Andrásnak, hogy visszajuttatta a képet a múzeumba.
Tavaly augusztus végén Szita Károly fideszes kaposvári polgármester tett közzé egy videót arról , ahogy Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás akkori köztársasági elnök felesége a Rippl-Rónai Múzeumban nézegeti a képeket.
Ebből kiderül, hogy az elnök felesége korábbi látogatásakor megemlítette, hogy jól nézne ki a Sándor-palotában egy Rippl-Rónai József festmény, amire Szita emlékezett, ezért közösen elmentek a városi Rippl-Rónai múzeumba válogatni.
Azt akkor még nem lehetett tudni, melyik festményt választotta végül a First Lady, de az RTL kérdésére a kaposvári önkormányzat elárulta, hogy a fent már említett „Medgyessy olvas” című alkotását javasolták, amit a köztársasági elnök és felesége el is fogadott.
Az eredeti megállapodás szerint a festmény három és fél évre, 2029 márciusáig adták kölcsön a a Sándor-palotának.
A kölcsönzés ellen helyi civilek is tiltakoztak , egy kaposvári csoport petíciót indított, és azt kérte, hogy hozzák nyilvánosságra a szerződés feltételeit. (via Népszava ) ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.