Kleinheisler László a Nemzeti Sportnak nyilatkozva beszélt róla, hogy bár nincs csapata azóta, hogy a nyáron lejárt a szerződése Csíkszeredában, egyetlen magyar klub sem mutatott iránta érdeklődést.
Főként külföldről keresték eddig. „Sokszor kérdezik, miért nem térek vissza Magyarországra, különösen most, amikor nincs csapatom.
Hát akkor elárulom: bizonyos időszakokban nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel.
Különösen az fájt, amikor eljutott hozzám, méghozzá magyar kluboktól, hogy állítólag a fiam – aki autista – az oka, hogy nem akarnak engem, meg hogy ez a helyzet problémát jelent nekik” – nyilatkozta az 53-szoros magyar válogatott labdarúgó.
Azzal folytatta, hogy nem tudja elhinni, hogy valakinek a családi helyzete, különösen az autista gyermeke ok lehet arra, hogy elutasítsák. „A fiam számomra nem probléma.
Ő a legnagyobb áldásom és motivációm.
Éppen miatta akarok még többet dolgozni, még erősebb lenni, és mindent elérni, amit kitűzök magam elé.
Ő nem visszatart, hanem még inkább előrevisz” – mondta, hozzátéve: természetesen vannak nehéz pillanatok, amik időnként kihívást jelentenek, de a felesége óriási segítséget jelent.
Kleinheislerék második gyermekének születésekor komplikációk léptek fel , lenyelte a magzatvizet és tüdőgyulladása lett.
Emiatt sokáig kórházban kellett maradnia, de a 32 éves játékos elmondása szerint azóta szerencsére teljesen egészséges.
Bízik benne, hogy lesz még lehetősége a válogatottban pályára lépni, amelyben három gólt szerzett.
A legemlékezetesebbet ezek közül a norvégok elleni Eb-pótselejtezőn lőtte , akkor debütált a nemzeti csapatban.
Három Európa-bajnokságon is pályára lépett.
Az itthon a Videotonban, Felcsúton és a Ferencvárosnál is megfordult, korábban Németországban, Kazahsztánban, Horvátországban, Görögországban és Ausztriában is légióskodó Kleinheisler László jelenleg Graz mellett él a családjával és egy harmadosztályú csapattal edz.
Mint mondta: csúcsformában érzi magát, optimális a testsúlya és készen áll egy új kihívásra.
Kapcsolódó Változott a terv: kisebb stadionba viszik a georgiai–magyar focimeccset Nem a nemzeti stadionban fogadja Szoboszlai Dominikékat Georgia válogatottja.
The post Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.