Nagy erejű robbanás történt péntek reggel Athénban , az Akropolisz közelében.
Az ABC News a helyi hatóságok közlésére hivatkozva azt írta, hogy egy épület összeomlott, és legalább ketten megsérültek, akiket a szomszédos épületből mentettek ki.
A tűzoltók szerint a robbanás egy régi, kétszintes épületben történt a turisták körében népszerű Plaka negyedben Ez Athén történelmi városrészében, amely az Akropolisz dombjának lábánál fekszik.
Amellett, hogy az épület összeomlott, és a szomszédos házakban is károk keletkeztek.
A tűzoltók két nőt mentettek ki egy szomszédos épületből.
A rendőrség közlése szerint mindkettőjüket kórházba szállították.
A helyi média arról számolt be, hogy a robbanásban egy járókelő is könnyebben megsérült.
A rendőrség a környéket lezárta, a mentők pedig keresőkutyával vizsgálták át a romokat, hogy kiderüljön, más is a törmelék alatt rekedt-e.
Helyi sajtóértesülések szerint a robbanás idején akár öten is tartózkodhattak az épületben, de ezt az értesülést egyelőre nem sikerült megerősíteni.
A tűzoltók közlése szerint a kutatás és a mentés több órával a robbanás után is tart.
A brit Daily Mail úgy tudja, hogy a robbanás reggel fél nyolckor történt, és öt embert eltűntként keresnek a hatóságok.
Az lap azt írta, hogy az eltűntek között három amerikai turista is van, ám az értesülést szintén nem erősítették meg.
Egy közeli templom lelkésze azt mondta, hogy a robbanás okozta károk miatt a vasárnapi istentiszteletet a szabadban fogják megtartani.
Természetesen bementünk.
Szívszorító látvány fogadott.
Az épület aljától a tetejéig minden ablak betört – mondta a templomról Giotisz Kantarcisz, az athéni Első Görög Evangéliumi Egyház lelkésze.
A helyszínen készült videófelvételeken az utcát beborító törmelék és a lezuhanó épületdaraboktól megrongálódott parkoló autók láthatók.
A robbanás oka egyelőre nem ismert, de a helyi média szerint gázszivárgásra gyanakodnak.
The post Nagy erejű robbanás Athén turistanegyedében: öt embert eltűntként keresnek first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.