Gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök Forgács Ágnest, mert titokban megfigyelte és fotózta Mártha Imrét, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját – értesült a 24.hu.
Kiderítettük, hogy pontosan mivel gyanúsítják a Ripost korábbi munkatársát, és hogy Forgács miket mondott a nyomozóknak a kihallgatása során.
Mártha Imre még májusban jelentette fel Ómolnár Miklóst , a Mediaworks Hungary Zrt. igazgatóját, és Farkas Örsöt, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős volt államtitkárt, mert szerinte kormányzati kérésre megfigyelték őt, és Ómolnár „politikai akciócsoportjának” célpontja volt.
Állítása szerint az volt az érintettek célja, hogy emberileg bemocskolják és ellehetetlenítsék.
Szajki Bálint / 24.hu Farkas Örs érkezik Orbán Viktor évértékelő beszédére 2025. február 22-én.
A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az Átlátszón megjelent, Forgács Ágnessel készült interjú alapján tett feljelentést.
A Ripost volt munkatársa ebben azt mondta, hogy a „politikai akciócsoport” tagjaként a feladatokat nem szerkesztőségi szinten választották meg, hanem aktákban kapták.
Elmondása szerint előfordult, hogy Ómolnár kukásnak adta ki magát, és eltorzított hangon, kitakart arccal nyilatkozott, hogy rossz színben tüntessék fel a BKM-et.
Forgács szerint sokoldalas anyagot kaptak Mártha Imréről Ómolnártól The post Gyanúsítottként hallgatták ki a Ripost volt munkatársát Mártha Imre megfigyelési ügyében, Ómolnár Miklósra vallott first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.