„A múlt sebei, a szégyen és a kimondatlan sérelmek generációkon át öröklődnek, és gyógyításukhoz szakmai segítségre is szükség van.” - fogalmaz Facebook-posztjában Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
A ma nyilvánosságra kerülő ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére Tarr „független, interdiszciplináris szakértői testületet” kért fel, amelynek tagjai: Dr.
Joób Máté teológus, lelkész és lelkigondozó; Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, a Transzgenerációs Trauma Intézet alapítója; Dr.
János történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja; Dr. habil.
Szabó Andrea szociológus, politológus; Dr.
Szekér Nóra történész, levéltáros; valamint Dr.
Szokolay Domokos történész, aki a témában személyesen is érintett.
Tarr arról ír, hogy a testület felállításának célja, hogy megteremtsék a nyílt, őszinte párbeszéd feltételeit, és hogy a szembenézés ne újabb megbélyegzéshez vezessen. „Megértést, mélyebb történelmi önismeretet és helyreálló társadalmi bizalmat szeretnénk elérni.
Hiszem, hogy ez a folyamat a nemzeti megbékélés és demokratikus kultúránk megerősítésének fontos állomása lehet.
Legyen miénk az utolsó nemzedék, amelynek még a múlt titkaival kellett együtt élnie” - írja a miniszter.
November 4-étől lesz nyilvános több tízezer egykori ügynök neve, a nyitottaktak.hu oldalon lehet majd keresni, bárki rákereshet az állambiztonság több tízezer egykori hálózati személyének nevére, köztük a saját rokonaira is.
Több szakértő hangsúlyozza, hogy keresztre feszítés helyett most különösen érdemes óvatosan kezelni a találatokat, messze nem elvetemült besúgó mindenki, aki az adatbázisban megtalálható (lesz). ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.