„Mindig feláll az ember és várja a következő évjáratot, hogy még egyszer megcsinálja, meg még egyszer.
Van, aki kiesik közben, van, akinek megjön az esze, vagy elmegy a befektetője és akkor kiszáll ebből az egészből. (...) Nem temetném el végleg; ez egy háromezer éves kultúra, ami most éppen gödörben van" – mondja Homonna Attila borász a folytonos újrakezdésről és a jövő kilátásairól annak nyomán, hogy Magyarországon is több ezer hektárnyi szőlőt érintett és nagy területeket le is tarolt az aranyszínű sárgaság , más néven a fitoplazma-fertőzés.
Török Csaba, Szent György-hegyen az előző évek alapján „Armageddonra” számított, ehhez képest úgy tapasztalja, hogy a Balaton-felvidéken végigsöprő fertőzés idén lassulni, enyhülni kezdett.
A közép-kelet-európai szőlőültetvényeket tizedelő kór nyomában jártunk több hazai és ausztriai borvidéken.
Borászokkal készítettünk interjúkat Zalában, ahol először ütötte fel a fejét a fertőzés, a vele szomszédos Stájerországban, a Balatonnál Szent György-hegyen és a közeli Somlón, valamint Burgenlandban.
Kétrészes videónk első epizódja a betegség terjedéséről és a drámai mértékű kényszerű kivágásokról szólt.
A második részben szóba kerülnek a biológiai és konvencionális termelésmóddal dolgozók közt feszülő konfliktusok, a védekezés módozatai, az ágazati szereplők összefogásának esélyei, a katasztrófa lehetséges forgatókönyvei és a teljes borágazat hosszabb távú kilátásai.
Interjúink idén júliusban és augusztusban készültek, a tünetek megjelenésekor, a szüreti időszak kezdetén.
A videókat a Journalismfund Europe támogatásával készítettük.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.