A Nemzetközi Tanulói Teljesítményértékelési Programot, ismertebb nevén a PISA-t a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2000-ben indította el azzal a céllal, hogy háromévente összehasonlítsa, mennyire tudják a 15 éves diákok valós élethelyzetekben alkalmazni az iskolában megszerzett tudásukat.

A PISA nem tantárgyi ismereteket mér, hanem azt, hogy hogyan boldogulnak a tanulók szövegértési, matematikai és természettudományos problémákkal.

A három klasszikus kompetenciaterület mellett minden alkalommal újabb mutatókat vagy készségeket is bevontak a vizsgálatba: a pénzügyi műveltséget 2012-ben, a diákok jóllétét 2015-ben, a kreatív gondolkodást 2022-ben vizsgálták először.

A 2025-ös PISA új vizsgálati területe a „tanulás a digitális világban” (Learning in the Digital World), ami két dolgot mér: a számítógépes problémamegoldást (computational problem solving) és az önszabályozott tanulást (self-regulated learning) – ez utóbbi azt nézi, hogy a diákok mennyire képesek önállóan megtervezni, irányítani, ellenőrizni és értékelni saját tanulási folyamatukat.

Az eredményeik miatt többször valóságos sokkba kerülő országok oktatáspolitikájára is ható PISA-méréseknek az elmúlt 26 évben kritikusai is akadtak.

Az egyik legizgalmasabb vita tíz évvel ezelőtt bontakozott ki arról, hogy az OECD oktatásfelfogásában a tanuló tudását és készségeit olyan erőforrásként tekinti, ami később a foglalkoztathatóságban, a termelékenységben és végső soron a gazdasági növekedésben hasznosul.

Egy nemzetközi konferencia egyik előadója egyenesen azzal vádolta az OECD-t, hogy homo economicusként értelmezi a diákokat, ahol a jól teljesítő diák az, akiből később mérhető készségekkel bíró gazdasági szereplő lesz, és ezzel könnyen háttérbe szorulhatnak az oktatás nehezebben számszerűsíthető céljai, mint az autonóm gondolkodás, a demokratikus részvétel, a szolidaritás vagy egyszerűen az, hogy milyen emberré válik valaki az iskolában.

Ez mit sem változtat azon, hogy továbbra is a PISA-eredmények számítanak az egyik legerősebb viszonyítási pontnak, amikor egy- egy oktatási rendszer hatékonyságának megítélésére kerül sor.

A magyar eredmények mindig is az OECD átlag körül mozogtak, de az átlag mögött nálunk óriási társadalmi szakadék tátong ]]>