Az Országgyűlés titkos szavazással megválasztotta a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) három elnökhelyettesét: Ötvös Károly a hivatal közpénzügyi, Gellért Károly Árpád a vádemelésért felelős, Terhes Tibor Dávid pedig a fellebbviteli elnökhelyettese lesz.
Mindhármukat 139 igen szavazattal választották meg, ellenszavazat és tartózkodás nélkül.
Az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága által nyilvánosságra hozott életrajzok szerint Ötvös Károly az Integritás Hatóság vizsgálati vezetője.
Fő feladata az európai uniós források felhasználásával összefüggő közbeszerzési, fejlesztéspolitikai és versenyjogi vizsgálatok, valamint a költségvetési csalással kapcsolatos vizsgálatok vezetése és koordinálása. 2011 és 2023 között a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának szakértő vizsgálója volt.
A Legfőbb Ügyészséggel közös nyomozócsoportban képviselte az adóhatóságot a Simonka György volt fideszes országgyűlési képviselő elleni nyomozásban.
Korábban a Vám- és Pénzügyőrség kiemelt főnyomozójaként dolgozott.
Gellért Károly Árpád a Miskolci Járási Ügyészség ügyésze, jelenleg az Ózdi Járási Ügyészségre kirendelt vezetőhelyettes. 2013 és 2024 között Miskolcon a Gazdasági Büntetőjogi és Kiemelt Ügyek Csoportjának vezető ügyészeként dolgozott.
Terhes Tibor Dávid a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség kirendelt ügyésze.
Előtte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség Kiemelt Ügyek Csoportjának, korábban pedig Büntetőjogi Csoportjának ügyésze volt. 2018 és 2025 között a Szegedi Járási Ügyészségen dolgozott.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.