Két igen komoly átigazolási pletyka rengette meg ezt a nyári szombatot, amik közül bármelyik végbemegy, annak komoly hatásai lehetnek a nemzetközi labdarúgásra.
Az egyik szerint a spanyol válogatottal világbajnok Rodrit akarja megszerezni a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes PSG, míg az angol bajnok Arsenal a Real brazil támadóját, Vinícius Jr.-t csábítaná magához.
Az RMC értesülései szerint a párizsiak már fel is vették a kapcsolatot a Manchester Cityvel, hogy érdeklődjön a 30 éves Rodri esetleges átigazolásának feltételeiről.
A PSG nem akart ezen a nyáron középpályást szerződtetni, a spanyol játékos szerződése ugyanakkor jövő nyáron lejár és egyelőre nem hosszabbított, ez pedig lehetőséget nyitott a kérőknek.
A franciáknak ugyanakkor komoly kihívóik akadnak, a Real Madrid és a Barcelona, előbbivel állítólag már szóbeli megállapodása van Rodrinak.
Vinícius esetleges klubváltásáról a The Athletic írt , amely szerint egyelőre még nem voltak tárgyalások az érintett csapatok között, de a 26 éves brazil támadó komoly jelölt a londoniaknál, ha nem hosszabbít a Realnál.
Jelenleg egy év van vissza a mostani megállapodásából.
Vinícius Jr. 2018-ban a Flamengótól igazolt a Madridhoz, és eddig összesen 375 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 128 gólt szerzett és 100 gólpasszt adott.
Kapcsolódó Műteni kell a spanyolok aranylabdás világbajnokát, Rodrit A hírek szerint a klasszis futballista jövője bizonytalan a Manchester Citynél.
The post Nehéz eldönteni, melyik lenne nagyobb bombaigazolás: Rodri a PSG-ben, vagy Vinícius az Arsenalnál? first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.