15 ezer évvel ezelőtt, amikor a Natúf-kultúra tagjai letelepedtek a mai Izrael területén, nem nagyon lehettek válogatósak, de feltalálták magukat: rákaptak a hüllőhúsra.

Mayaan Lev, a Kieli Egyetem régésze szerint ez az időszak nagyjából háromezer éven át tartott: nomádként valószínűleg több vad közül válogathattak, ahol viszont letelepedtek, sok hüllő élt, így aligha meglepő, hogy a vadászok figyelmét is felkeltették, erről a csontokon lévő kőpengék nyomai árulkodnak.

A csontmaradványok tanúsága szerint ebben az időszakban az itt élők húsfogyasztásának harmadát tette ki a hüllőhús, de békától származó maradványokat alig találtak a vizsgált rétegekben.

A natúfiak kedvenc zsákmánya a páncélos seltopuzik ( Pseudopus apodus ) lehetett, ezt követte az ázsiai haragossikló ( Dolichophis jugularis ) és a keleti gyíkászkígyó ( Malpolon insignitus ).

Viperát is ettek, de csak keveset Bár semmi nem érhetett a seltopuzik nyomába, a helyiek más fajokra is vadásztak: kevésbé volt népszerű, de zsákmányoltak csillagos agámát ( Stellagama stellio ), palesztin viperát ( Daboia palaestinae ) és egy másik haragossikló-félét, a Hemorrhois nummifert is.

Lev szerint nem véletlen, hogy így állt össze a menü: a maradványok azt mutatják, hogy a vadászok igyekeztek minél nagyobb testű állatokat elejteni, és kerülték a mérgeskígyókat, nem véletlen, hogy csak hébe-hóba fogyasztottak például viperát.

Az sem véletlen, hogy ennyi seltopuzik-csontot találtak: háromezer év konyhai hulladéka alapján ez a faj kellő bőségben állt rendelkezésre ahhoz, hogy még akkor is fenntartható legyen a fogyasztása, amikor a natúfi települések növekedésnek indultak.

A kígyóevés szokása nagyjából addig tartott, amíg a natúfiak feltehetőleg rá nem jöttek, hogy van jobb, mint egy jó seltopuzik (ami egyébként gyík, csak lábatlan, mint a kuszma ): nagyjából 13 ezer évvel ezelőtt feltalálták a sörfőzést . ]]>