Kukoricát szeretnének exportálni Magyarországon keresztül, ehhez kérte Magyar Péter segítségét rövid, négyszemközti megbeszélésükön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – mondta a magyar miniszterelnök, aki az RTL Híradó stábjának nyilatkozott péntek este, a Brüsszelből hazatérő repülőjáraton.
Új kezdet, de monitorozzák az eredményeket „Világos tervekkel érkeztünk a kormányzásba, tudtuk, hogy mit szeretnénk elérni a kárpátaljai magyarokkal kapcsolatban, ami egy jó kezdet.
Mindketten történelminek tartjuk ezt, egy lehetőségnek, hogy új fejezetet nyithassunk Ukrajna és Magyarország között” – elevenítette fel a találkozót Magyar Péter.
A miniszterelnök azt is az ukrán fél tudtára adta: monitorozni fogják annak a tíz pontból álló kisebbségvédelmi megállapodásnak az életbe léptét, amelyről megállapodtak, és azóta jóvá is hagyta az ukrán parlament.
Az ukrán exportnak kell a segítség „Az elnök úr a plenáris ülésen jelezte, hogy mivel a Fekete-tengeren jelenleg nem lehetséges exportálni se búzát, se kukoricát, azt kérte Lengyelországtól, Szlovákiától, Romániától, Magyarországtól, hogy mint a háború elején, engedjék, hogy tranzitálhassanak, átvihessék ezeken az országon a termékeiket.
Erre volt egy jól bejáratott eljárás még három-négy éve, aztán ez megszűnt.
Azt említette nekem is a négyszemközti találkozón, hogy neki nagy segítség lenne, ha leplombálva, mondjuk, vonatokkal át tudnák szállítani Nyugat-Európába a kukoricát, és mondtam, hogy amennyiben ez csak átmegy az országon, ennek nincs akadálya.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, ezután miniszteri szinten folytatódnak az egyeztetések, és ha a kisebbségvédelmi pontok valóban életbe lépnek, néhány hónap múlva lehet életszerű egy Zelenszkij-Magyar találkozó.
Kapcsolódó Magyar Péter: Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, óriási viták A miniszterelnök összességében elégedett az EU-csúccsal, elmondása szerint két nap alatt minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értek el.
The post Ezt kérte Zelenszkij négyszemközt Magyar Pétertől first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.