Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a csendet megtörve egy Facebookon közzétett bejegyzésben reagált a Fidesz köreiből érkező őt érő kritikákra – az előző kormányzatot téve felelőssé az oktatás alulfinanszírozásáért, több száz iskola bezárásáért és a magyar diákok történelmi mélypontot jelentő PISA-eredményeiért.
Posztjában a miniszter arról ír, hogy a Fidesz–KDNP hetek óta kampányt folytat ellene és az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium ellen, és fleidézte a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalását, amely szerint Rétvári Bence volt belügyminiszter-helyettes és társai régi interjúkat vágnak össze, hogy a mondatait félremagyarázzák .
Egészen konkrétan egy olyan három évvel ezelőtt interjúról van szó, amit Lannert a Klubrádiónak adott, ebből ragadnak ki kontextus nélkül egyes mondatokat a Fidesz képviselői Válaszul most Lannert Judit a korábbi kormányzati intézkedéseket bírálta, úgy fogalmazott, hogy Rétvári asszisztált az oktatási rendszer leépítéséhez.
Lannert a volt kormánypárti politikushoz és a korábbi vezetéshez kötötte az alábbi lépéseket: a tanári autonómia elvétele, a munkavállalói jogok szűkítése és a sztrájkjog eltörlése, az adminisztrációs terhek növelése, több mint 1200 tanár elüldözése a pályáról.
Ez az örökség, innen kell felépíteni újra a magyar oktatást, tégláról téglára. – fogalmazott a miniszter.
A bejegyzésben kitért az oktatás finanszírozási helyzetére is: a KSH adataira hivatkozva azt írta, hogy míg a 2010-es évek elején a GDP 3,2 százaléka jutott a közoktatás állami finanszírozására, ez az arány 2022–2023-ra 2,1 százalékra zuhant, és a 2024-es uniós forrásból megvalósult béremelésekkel is csupán 2,4 százalékra nőtt.
Hozzátette, hogy a 2010/11-es és a 2025/26-os tanévek között az előző kormányok 274 iskolát zártak be úgy, hogy nem nyílt a helyükön másik intézmény.
Támadhatnak, amennyit csak akarnak, elbírom.
Megyünk tovább a gyerekekért, a fiatalokért és minden oktatásban dolgozóért.
Értük megéri küzdeni, elviselve a legaljasabb támadásokat is – tette hozzá az oktatási miniszter.
Lannert Judit a nemrég publikált, a magyar diákok minden korábbinál gyengébb eredményét hozó 2025-ös PISA-mérésre utalva kijelentette: a teljesítmény átlag feletti romlását nem csupán a nemzetközi trendek magyarázzák, hanem jelentős részben az elmúlt tizenhat év oktatáspolitikájának a következménye.
A mérés eredményeinek bemutatásakor a miniszter korábban még úgy nyilatkozott, hogy az adatok alapján az oktatás globális válságban van, és a magyar diákok teljesítménycsökkenését részben a közösségi média túlzott használatával, valamint a hazai rendszer autonómiahiányával indokolta .
A tárca eddigi munkájával kapcsolatban Radó Péter oktatáskutató nemrég arról beszélt , hogy a minisztérium érdemben még nem kezdett el működni, hiányzik a költségvetése, és erős kézi irányítás zajlik a miniszterelnöki hivatalból.
Lannert Judit ugyanakkor egy korábbi interjújában azt hangsúlyozta, hogy az új intézmény megszervezése jól halad, és év végére már sok minden látszódni fog a készülő átfogó oktatási stratégiából.
The post „Támadhatnak, amennyit csak akarnak, elbírom” – reagált Lannert Judit az ellenzéki kritikákra és lejárató próbálkozásokra first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.