Visszautasítja a Fidesz Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter vádjait.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf előző honvédelmi miniszter beszerzési döntései minden esetben indokoltak, célszerűek és jogszerűek voltak – írta az MTI által szemlézett közleményében Havasi Bertalan , a párt sajtófőnöke.
Havasi az alábbiakkal indokolta a felhozott, Ruszin-Szendi által luxusköltésnek minősített kiadásokat, melyek miatt a tárcavezető feljelentés is tett : Az új katonai egyenruha bevezetésére a kormányváltás miatt nem került sor.
Tanácsadói minden kormánynak vannak.
A személyvédelem a jogszabályok alapján a védett személy magánprogramjaira is kiterjed. „Luxizásról pedig pont a sokmilliárdos villát közpénzből építtető Ruszin-Szendi Romulusz ne oktasson ki senkit!” – zárta egy üzenettel közleményét a Fidesz sajtófőnöke.
Ruszin-Szendi Romulusz dunakeszi villájáról, annak felszereltségéről és a költségekről ebben a cikkünkben írtunk .
Azt ugyanakkor továbbra sem tudni, ki hagyta jóvá a beruházást és a beszerzéseket.
Ruszin-Szendi szerint nem ő , hanem a Honvédelmi Minisztérium cége rendelte meg a jelenleg üresen álló ingatlan, melyben masszázsmedence, szauna és biliárdasztal is helyet kapott.
The post Havasi Bertalan reagált Ruszin-Szendi vádjaira first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.