Új szerződést között az állam a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémiával - jelentette be Kálnoki-Kiss Attila sportért felelős államtitkár.
Az államtitkár korábban kifogásolta , hogy Kovács Katalin „ közfeladat ellátása ” címén bérleti díj megfizetése nélkül használhatta a állam mintegy 70 milliárd forintból megépített létesítményt határozatlan időre.
Ráadásul minderről a férje, Schmidt Ádám sportállamtitkár hozta meg a döntést. „A célunk, hogy az Akadémia működése továbbra is biztosított legyen.
Ugyanakkor az állami tulajdonú létesítmény használatának, valamint a kapcsolódó költségek elszámolásának egyértelműen és átláthatóan kell megvalósulnia, gazdaságilag rendezett feltételek mellett ” - írta Kálnoki-Kiss.
Az államtitkár közölte, hogy az új bérleti szerződés alapján az Akadémia a kizárólagos használatában maradó, lehatárolt, összesen 2208 négyzetméter alapterületű csónaktároló épületrészben végzi a szakmai tevékenységét.
Jelenleg még a bérlet része egy diagnosztikai helyiség is, de ez január elsejétől a Magyar Kajak-Kenu Szövetség használatába kerül.
Valamint a korábban használt további helyiségeket és apartmanokat is átadták.
A megállapodáscsomag része a nem kizárólagos szolgáltatásokra (konditermek, uszoda, szállóépületi szobák használata, étkeztetés stb.) vonatkozó szolgáltatási szerződés is, ami külön szabályozza a Nemzeti Sportügynökség által biztosított szolgáltatások akadémiai igénybevételét.
Egyben kezdeményezték a sukorói sportkomplexum olimpiai sportközponttá minősítését, valamint az elnevezésének megváltoztatását is.
A létesítmény a jövőben Velencei-tavi Olimpiai és Paralimpiai Központ elnevezéssel szolgálná a magyar sport szereplőit.
A döntések előkészítése folyamatban van, várjuk az érintett sportszervezetek visszajelzéseit.
A mostani megállapodás a felek konstruktív együttműködését jelzik, biztosítják a főleg utánpótláskorú sportolók felkészülésének zavartalanságát, valamint a létesítmény jövőbeni, szélesebb körű sportcélú hasznosítását. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.