A spanyol belügyminisztérium szerint nagyjából 50 ezer ember lépte át a határt csütörtökön és péntek kora reggel, elárasztva a 84 ezres Ceutát.

A frissen érkezők döntő többsége azóta visszatért Marokkóba.

Eddig legalább 67 halálos áldozatról tudni.

Ez a roham intenzívebb volt, mint bármely hasonló időszakban az európai migrációs válság 2015-ös csúcspontján.

A Spanyolországhoz tartozó exklávé egy nagyjából 10 kilométer hosszú félszigeten fekszik Marokkó északi partvidékén.

Ceuta – akárcsak a tőle keletebbre fekvő Melilla – évszázadok óta spanyol fennhatóság alatt áll, ez a két autonóm város jelenti az Európai Unió egyetlen szárazföldi határát Afrikával.

Ezért a jobb megélhetés reményében Európába igyekvők – köztük sok marokkói – rendszeresen próbálnak ezen a határszakaszon átjutni.

De miért most történt meg mindez?

Miért érdemes a marokkói-spanyol kapcsolatokon túltekintve értelmezni a helyzetet?

Hogy jön a képbe Algéria és a Nyugat-Szahara?

Bár első gyorsan kibontakoztak és nagyjából le folytak a ceutai események, a múlt csütörtökön kezdődött válság egy szempillantás alatt a nemzetközi migrációs vita egyik központi témájává vált, és új lendületet adott a kicsit lepusztult állapotban lévő nemzetközi jobboldali mozgalmaknak.

Az uniós kormányok reakciója nyomokban sem tartalmazta azt a szolidaritást, amely korábban a törökországi, görögországi, sőt, akár a lengyel-belarusz migrációs válságok során még jelen volt.

Nem meglepő módon Washington is erős kritikákat fogalmazott meg a spanyol kormánnyal szemben, igaz, amióta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök nem engedte az amerikaiaknak, hogy a spanyol bázisokat használják az Irán elleni háborúhoz, ez csak a szokásos menetrend része.

Ugyanakkor az a szokatlanul nagy tömeg, amely ennyire rövid időn belül, ennyire egyszerre, rohamszerűen próbált bejutni Ceutába, sokakban felvetette a gyanút, hogy a történtek nem teljesen spontán módon alakultak, hanem úgymond némi tudatosság is fellelhető lehet a háttérben.

Mintha a spanyol exklávékba irányuló migráció pont akkor növekedne, amikor a marokkói vezetés fel akarná hívni a spanyolok figyelmét a jószomszédi viszony fontosságára.

Ez nem jelenti azt, hogy az eseménysorozatot minden kétséget kizárólag a marokkói hatóságok tervelték aprólékosan ki.

A mostani válság közvetlen kiváltó oka egyelőre nem tisztázott.

A spanyol nemzetbiztonsági szolgálatok szerint nem a marokkóiak szervezték meg az eseményeket, de a hatóságok hagyták, hogy megtörténjenek, Marokkó pedig politikai tőkét kovácsolt belőle.

A marokkói hatóságok nem adtak hivatalos magyarázatot a történtekre, sokan egy közelmúltbeli spanyol legfelsőbb bírósági döntésre mutogatnak, amelyet úgy értelmeztek, hogy megszüntette a migránsok kitoloncolásának gyakorlatát abban az esetben, ha akkor tartóztatják fel őket, amikor Ceutába vagy Melillába próbálnak átúszni.

A történtek időzítése viszont sokatmondó: a válság mindössze tíz nappal azután robbant ki, hogy Pedro Sánchez Marokkó legfőbb regionális riválisához, Algériába látogatott és bejelentette, hogy „új szakasz” kezdődik a spanyol–algériai kapcsolatokban.

Történt már olyan az elmúlt években, hogy Marokkó a kis exklávéra nehezedő migrációs nyomás fokozásával igyekezett saját érdekeinek megfelelően mozgatni a spanyol kormányt.

Most is több beszámoló érkezett arról, hogy a marokkói határőrök nem különösebben akadályozták a Ceutába bejutni kívánó tömegeket, sőt, aktívan hozzájárultak. ]]>