„Az embernevelés mint pedagógiai cél a készségek harmonikus kifejtését jelenti: az érdeklődés sokirányú megújítását, a kíváncsiság felkeltését a valóság és a természet minden dolga iránt.

Ebben az értelemben az embernevelés szembefordul a korai egyirányú és szűkített terű szakosítás gondolatával.

Tehát embernevelés azért, mert nem polgárt vagy proletárt (…), nem engedelmes adófizetőt (…) akar nevelni, hanem egyszerű embert, aki nyitottan áll fejlett társadalmának sokrétű közösségében.” A 20. század legnagyobb hatású gyermekpszichológusa, Mérei Ferenc 1948-as írását K.

Horváth Zsolt társadalomtörténész, a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti Karának egyetemi docense idézi egy 2018-ban íródott, de soha meg nem jelent, a köznevelés megújításáról szóló koncepciójában.

És bár a szerző akkor ezt a szöveget pusztába kiáltott szónak érezte, ma, a rendszerváltás után jóval optimistábban látja javaslatainak lehetséges megvalósulását.

Horváth legfőbb állítása, hogy a jó iskolához már közel száz éve kitaláltak mindent, és érdemes lenne leporolni azokat a gyerekekkel és pedagógiával kapcsolatos elméleteket, amik ma is jól jöhetnek ahhoz, hogy megteremtsük az új iskolát. 2018-as, a közoktatásról szóló koncepciójában azt írja, hogy a következő évtized egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen társadalomban szeretnénk élni.

Most, 2026-ban hogyan látja ugyanezt a kérdést?

Társadalmi vitákban kellene a magyar társadalom tagjainak eldönteniük, hogy milyen társadalmat képzelnek el, valóban komolyan gondolják-e a társadalmi igazságosságot, vagyis azt, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket csökkenteni kell.

Szerintem még mindig az iskola a legjobb hely ahhoz, illetve a legjobb eszköz arra, hogy ezt a célt valamilyen formában ha nem is elérjük, de mondjuk megpróbáljuk megközelíteni.

Ami egy kicsit aktuálisabbá teszi a 2018-as koncepciót, az az, hogy akkor ez a tervezet teljesen a pusztába kiáltott szó volt.

Amikor felállt a Lannert-féle új oktatási minisztérium, a barátaim elkezdték rágni a fülemet, hogy ez a koncepció még most is teljesen aktuális, és hogy egy csomó dologban hasonlót mondok, mint az oktatáskutatók vagy akár Lannert Judit, és hogy ezzel érdemes lenne valamit csinálni.

Én magam nem egy koncepcióval találkoztam az elmúlt években, ami a közoktatást akarta megújítani.

Mi hajtotta, hogy ön is írjon egyet?

Talán amiben más ez a szöveg a hasonló anyagokhoz képest, hogy van benne egy úgynevezett diakronikus, tehát a jelenségeket időbeli változásában és történeti fejlődésében vizsgáló szemlélet is.

A magyar társadalom történetének szerintem vannak sajátosságai, még akkor is, ha a régión belül vannak nagy strukturális azonosságok.

Vagyis meg kellene nézni, hogy mi az, ami már megvalósult, és mi az, ami megvalósulhatott volna a hazai oktatás történetében, ha a politika el nem söpri őket, és ezek közül mik azok, amik ma is időszerűek lehetnek, vagyis adaptálni lehetne és át lehet hozni őket a 21. századba.

Mivel a pedagógia nem elméleti, hanem gyakorlati tudomány, nem lehet a pedagógiát és a didaktikát csak az íróasztal mellől kitalálni, ezért igenis érdemes ezeket a tapasztalatokat átnézni, és átgondolni, mi az, amit a múltbeli próbálkozásokból ma is meg lehet valósítani.

A koncepcióban nemcsak a társadalmi igazságosságot, hanem más alapvetéseket is lefektet.

Mik voltak ezek? ]]>