A világranglista negyedik helyezettje, aki kiemeltként csak vasárnap a főtáblán kezdte meg a versenyét, könnyedén nyert a kazah Anasztasszija Gulik és az olasz Mariella Viale ellen, majd szorosabb asszóban győzte le az amerikai Maya Chamberlaint és az orosz Alina Mihajlovát .
A pocsék rajt után hiába hajrázott A fináléért a német Larissa Eiflerrel kellett megküzdenie, akivel szemben nem volt jó a korábbi mérlege.
Az elődöntő magyar szempontból rosszul indult, Battai bizonytalanul indította akcióit, nem volt meg a megfelelő előkészítés, nem igazán érezte, milyen ritmusban és milyen hosszan kell támadnia.
Így, bár az első tust ő adta, rövid idő alatt 1-8 lett az állás, olvasható az MTI tudósításában.
Az egyperces pihenőt követően a debreceniek 23 éves kardozója alapvetően változtatott a vívásán, határozottabbá vált, agresszívebben támadott, és 10-11-nél, majd 11-12-nél egészen közel került ellenfeléhez.
Eifler azonban összeszedte magát és az utolsó három találatot ő adta.
A csapatban kétszeres világbajnok, egyszeres bronzérmes Battai, aki tavaly harmadik volt az Európa-bajnokságon, vb-n először végzett egyéniben dobogós helyen.
Hongkongban a magyar küldöttség második érmét szerezte, miután szombaton harmadik lett a tőröző Dósa Dániel.
Női kardban ezt megelőzően Márton Anna volt világbajnokságon harmadik, mégpedig 2015-ben.
Eredmények, női kard: a 64 között: Battai Sugár – Anasztasszija Gulik (kazah) 15-7 Katona Renáta – Ozaki Szeri (japán) 15-11 Szűcs Luca – Celia Perez Cuenca (spanyol) 15-10 Olga Hramova (bolgár) – Spiesz Anna 15-14 a 32 között: Battai – Mariella Viale (olasz) 15-7 Toscane Tori (francia) – Katona 15-12 Michela Battiston (olasz) – Szűcs 15-12 a 16 között: Battai – Maya Chamberlain (amerikai) 15-13 negyeddöntő: Battai – Alina Mihajlova (orosz) 15-11 Larissa Eifler (német) – Csoj Szebin (dél-koreai) 15-10 Tori – Sarah Noutcha (francia) 15-12 Sara Balzer (francia) – Zajnab Dajibekova (üzbég) 15-8 elődöntő: Eifler – Battai 15-11 The post Pocsék kezdés után majdnem csodát tett Battai Sugár a vb-elődöntőben first appeared on 24.hu .

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.