A 444 dokumentumokra hivatkozva arról ír , hogy a volt miniszterelnök apja, Orbán Győző már 2022-ben, az iváncsai akkugyár építésekor is szállított zúzottkövet az építkezéshez, de Gántról érkezik a kő a 2025-ben elkezdett, jelenleg is tartó helyi vasútfejlesztéshez is.
Az üzem megépítésére Garancsi István érdekeltsége, a Market Zrt. kapott megbízást.
Ugyan nyilvános közleményekből nem derül ki, hogy Garancsiék mely cégeket bízták meg alvállalkozóként, és kiktől vásároltak építőanyagokat, de a lap által megszerzett fuvarlevélből látszik, hogy éppen az építkezés időszakában, 2022 márciusának végén rendelt a Market Zrt. dolomit zúzottkövet Iváncsára Orbánék gánti bányájából.
A lap építőiparban dolgozó forrása, aki ismeri az iváncsai projektet is, azt állítja, hogy a Market Zrt. 2022-ben és 2023-ban összesen 300 ezer tonna zúzottkövet rendelt a gyár építéséhez.
Garancsi cége a felmerülő kérdésekre nem válaszolt a cikk megjelenéséig.
A 444 cikke szerint a vasútfejlesztésnél is jó szolgálatot tesznek Orbán Győző építőanyagai, amelyet többek között az ERRA Transz fuvarozó cég szállított Gántról Iváncsára.
A szállítás tényét telefonon a cég ügyvezető igazgatója, Varga László is megerősítette a portálnak, de titoktartási kötelezettségére hivatkozva nem árulta el, hogy pontosan hány tonna követ vittek oda.
Annyit azért hozzátett, nem szállítottak „olyan óriási mennyiséget”: a cég mindössze egy héten át, múlt hétfő és péntek között fuvarozott Gántról, ezalatt teljesítette a kapott megbízást.
Az Orbán család gazdasági menetelése egykor a gánti kőbányával kezdődött, és idősebb Orbán Győző Dolomit Kft.-je még ma is szorgalmasan termeli a milliárdokat.
Belenéztünk az Orbán család kasszájába : 70 milliárd, bányák, luxushotelek.
The post 444: Évek óta Orbán Győző kövéből épül az iváncsai akkugyár first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.