Az Átlátszó az elmúlt években többször foglalkozott a közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal, vagyis a kekvákkal.
Most videóban foglaltuk össze, mit kell tudni a Fidesz-kormány által létrehozott, de a Tisza-kormány által nemrégiben megszüntetett rendszerről, és az állami kézbe emiatt visszakerülő hatalmas kekva-vagyonról.
Bemutatjuk azokat az intézményeket is, amiket az Orbán-kormány a Fidesz holdudvarából szervezett kekvákba, s így akaratlanul az új kormánynak játszotta át őket.
A kekva-rendszer 2021-es létrehozásakor még úgy tűnt, hogy az alapítványok a fideszes vagyon és intézményi befolyás átmentését segíthetik egy kormányváltás esetén.
Ezt a számítást azonban keresztülhúzta a Tisza Párt kétharmados győzelme, ami után az új parlament egy alkotmánymódosítással egyszerűen megszüntette a rendszert.
Az alapítványokba kiszervezett, több ezermilliárd forintos vagyon így az államhoz került vissza .
Videónkban bemutatjuk, milyen vagyonelemek, például értékes ingatlanok és céges részesedések lettek újra állami kézben, és mi melyik állami szervezethez tartozik mostantól.
Bemutatjuk azokat az intézményeket is, amiket az Orbán-kormány nem állami tulajdonból, hanem a Fidesz-holdudvarból alapítványosított – és a kekvákon keresztül akaratlanul az új kormánynak játszotta át őket.
Készítette: Zubor Zalán – Bodoky Bence Source

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.