Az élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László a hivatalba lépésekor megígérte, hogy a kormány betiltja a cirkuszi állatok szerepeltetését.
Az erről szóló rendelet – ami csütörtök este jelent meg – etikai és állatvédelmi aggályokra hivatkozik, ezért a jövő évtől megtiltja a felsorolt állatok cirkuszi beszerzését, szaporítását, tartását, betanítását, bemutatását és előadáson szerepeltetését.
A felsorolásban szerepel húszféle emlős, a madarak négy kategóriája és egyes hüllők.
Kivételek a háziasított fajták: marhafélék, sertés, ló, szamár, kutya, macska, görény.
Az állatokat a társulatok életük végéig megtarthatják, de nem szerepeltethetik.
Amelyiknek a szaporítására van engedély, azt annak lejártáig kihasználhatják.
A miniszter ennek megfelelően módosította a vonatkozó miniszteri rendeletet is, ami a kormányrendelettel együtt 2027. január 1-én lép hatályba.
A tiltólista tülkösszarvúak (Bovidae spp.) – a háziasított formák kivételével – családjába, zsiráffélék (Giraffidae spp.) családjába, jávorszarvasfélék (Alces spp.) nemzetségébe, vízilófélék (Hippopotamidae spp.) családjába, disznófélék (Suidae spp.) – a házi sertés (Sus scrofa domestica) kivételével – családjába, kis pandák (Ailurus spp.) nemzetségébe, kutyafélék (Canidae spp.) – a kutya (Canis lupus familiaris) kivételével – családjába, macskafélék (Felidae spp.) – a házi macska (Felis catus) kivételével – családjába, hiénafélék (Hyaenidae spp.) családjába, mosómedvefélék (Procyonidae spp.) családjába, menyétfélék (Mustelidae spp.) – a házi görény (Mustela putorius furo) kivételével – családjába, mongúzfélék (Herpestidae spp.) családjába, fókák (Pinnipedia spp.) öregcsaládjába, medvefélék (Ursidae spp.) családjába, kengurufélék (Macropodidae spp.) családjába, lófélék (Equidae spp.) – a házi ló (Equus caballus) és a szamár (Equus africanus asinus) kivételével – családjába, orrszarvúfélék (Rhinocerotidae spp.) családjába, tapírfélék (Tapiridae spp.) családjába, főemlősök (Primates spp.) rendjébe, elefántfélék (Elephantidae spp.) családjába, sólyomalakúak (Falconiformes) rendjébe, vágómadáralakúak (Accipitriformes) rendjébe, bagolyalakúak (Strigiformes) rendjébe, kazuárfélék (Casuariidae spp.) családjába, és a veszélyes állatfajokról és egyedeik tartásának szabályairól szóló miniszteri rendeletben különösen és közepesen veszélyes állatnak minősített hüllők (Reptilia) osztályába tartozó faj egyedei és mindezek hibridjei. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.