Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Dabasi Járási Ügyészség azzal az ügyvezetővel szemben, akinek mulasztásai miatt egy autóbontó műhely lángra kapott és a tűzben egy alkalmazott életét vesztette.
Értesüléseink szerint egy 62 éves munkás vesztette életét a tragédiában.
Hajnal László Péter, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt felelte, hogy az ügyészség büntetővégzésben meghozandó fogházbüntetést kért az ügyvezetőre.
A vádirat szerint a vádlott férfi egy autóbontással foglalkozó cég ügyvezetője a sértett pedig már több évtizede dolgozott segédmunkásként a telephelyen.
Tavaly novemberben az ügyvezető egy bontásra szánt autót vitt be a dabasi műhelybe.
A sértett a hidegebb idő miatt délután bezárta a műhely ajtajait és begyújtott a vegyestüzelésű kazánba.
Az ügyvezető korábban az ajtók szellőzőnyílásait polikarbonátszigeteléssel látta el.
Vallomás A munkás megkezdte az üzemanyagtartály leszerelését, azonban abból az üzemanyagot nem ürítette ki.
A tartály megbillent és több mint 30 liter benzin folyt ki belőle.
Mivel a műhely természetes és mesterséges szellőztetése sem volt kialakítva, rövid idő alatt a benzin gőze berobbant, tűz keletkezett.
Az áldozat a tűzben olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően elhunyt.
Az ügyész elmondta még, hogy az ügyvezető beismerte a bűnösségét a nyomozati szakban.
Elmondta, hogy az volt a baleset bekövetkezésének oka, hogy a vádlott a műhelyben a tűzveszélyes tevékenység végzéséhez szükséges szerelőállástól pár méter távolságban nyílt lángterű vegyes tüzelésű kazánt üzemeltetett, és nem biztosította a természetes szellőzést, illetve mesterséges szellőztető rendszert sem épített ki.
The post Beismerte tettét annak a dabasi autóbontónak az ügyvezetője, akinek a műhelyében halálra égett egy 62 éves munkás first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.