Összefoglaló
GameKapocsAz Altered Carbon írójának köszönhetjük a készülő filmszerű kaland-RPG-t, a .curatortPCGuruIngyen megnézheted a Lámpások első öt percét, ami elég rendesen földhözragadtMagyar VasútHamarosan megkezdődik a kőszegi közlekedési csomópont kivitelezéseMagyar NemzetBajban lehet a Videoton, távolodik a reménybeli befektetőBlikkA Real Madrid ászai után újabb világsztárt hoz el a Fradi Budapestre, de ő már hatalmas téttel bíró meccsre érkezikTelexHárom perc alatt lopták el a hárommilliárd forintot érő festményeket, de olasz rendőrök visszaszerezték azokatBlikk15 év telt el az első randevú óta – Csézy azóta is minden hónapban rózsát kap a férjétőlEuronews MagyarBrüsszel főteréből hatalmas, Japán ihlette virágszőnyeg lettIndexVeszélybe került a Videoton eladása: elakadtak a tárgyalások az amerikai vevővelIndex„Köszönni kellene neki a színházcsinálást, nem megköszönni” – Ókovács Szilveszter megvédte Vidnyánszky AttilátIndexBetelt a pohár a szülőknél, ostrom alatt a Magyar-kormány egyik fontos reformjaNépszavaHúzza az időt az Alkotmánybíróság, de még nagy baj lehet abból, ha elkaszálja az Alaptörvény-módosítást Sulyok Tamás elmozdításárólIndexKármán András reagált az MNB-ügyre: Rendszerszintű változtatások jönnekPortfolioKínai önvezető autók árasztják el Európát: Magyarország szomszédjából indul a rohamInfostartÖngyilkossági kísérletek történnek egy repülőgép-hordozón, van rá magyarázatGameKapocsAz Altered Carbon írójának köszönhetjük a készülő filmszerű kaland-RPG-t, a .curatortPCGuruIngyen megnézheted a Lámpások első öt percét, ami elég rendesen földhözragadtMagyar VasútHamarosan megkezdődik a kőszegi közlekedési csomópont kivitelezéseMagyar NemzetBajban lehet a Videoton, távolodik a reménybeli befektetőBlikkA Real Madrid ászai után újabb világsztárt hoz el a Fradi Budapestre, de ő már hatalmas téttel bíró meccsre érkezikTelexHárom perc alatt lopták el a hárommilliárd forintot érő festményeket, de olasz rendőrök visszaszerezték azokatBlikk15 év telt el az első randevú óta – Csézy azóta is minden hónapban rózsát kap a férjétőlEuronews MagyarBrüsszel főteréből hatalmas, Japán ihlette virágszőnyeg lettIndexVeszélybe került a Videoton eladása: elakadtak a tárgyalások az amerikai vevővelIndex„Köszönni kellene neki a színházcsinálást, nem megköszönni” – Ókovács Szilveszter megvédte Vidnyánszky AttilátIndexBetelt a pohár a szülőknél, ostrom alatt a Magyar-kormány egyik fontos reformjaNépszavaHúzza az időt az Alkotmánybíróság, de még nagy baj lehet abból, ha elkaszálja az Alaptörvény-módosítást Sulyok Tamás elmozdításárólIndexKármán András reagált az MNB-ügyre: Rendszerszintű változtatások jönnekPortfolioKínai önvezető autók árasztják el Európát: Magyarország szomszédjából indul a rohamInfostartÖngyilkossági kísérletek történnek egy repülőgép-hordozón, van rá magyarázat
EUR362.58 FtUSD313.46 FtBTC$62,656
Bulvár

„Amikor kinyitottam az ajtót, egy rémálmom vált valóra” – Perez Hilton testvére megszólalt a bátyja TikTokon közvetített önsértéséről

Ő talált rá a kritikus állapotban levő, önveszélyes Hiltonra. The post „Amikor kinyitottam az ajtót, egy rémálmom vált valóra” – Perez Hilton testvére megszólalt a bátyja TikTokon közvetített önsértéséről first appeared on 24.hu .

„Amikor kinyitottam az ajtót, egy rémálmom vált valóra” – Perez Hilton testvére megszólalt a bátyja TikTokon közvetített önsértéséről

Egy Page Six-nek adott interjúban nyílt meg testvére nyilvános idegösszeroppanásáról a pletykablogger Perez Hilton , polgári nevén Mario Armando Lavandeira húga, Barbara Lavandeira .

Ugyanis ő volt az, aki rátalált az önsértés következtében csupa véres bloggerre, akihez kihívta a mentőket, miután kimenekítette a házból Hilton gyermekeit.

Lavandeira a valótlan pletykák elkerülése miatt döntött úgy, hogy beszél a traumatikus élményről.

Mint azt a 24.hu is megírta, a 48 éves Hiltonra hosszú felépülés vár , miután élőben közvetítette a TikTokon a floridai otthonából, ahogy csupa véresen, egy késsel a kezében vagdossa a saját arcát és testét.

A sokkoló fordulatot vegyesen fogadta a nyilvánosság : míg sokak empatikusan álltak a történtekhez, mások szerint ez a krízis az ára annak, hogy Hilton rendkívül rosszindulatú pletykákat terjesztett több hírességről is a saját blogján a 2000-es években.

A család legsötétebb napja Örökre augusztus 4-e lesz a legsötétebb nap, amin a családunknak valaha át kellett mennie – kezdi a történetet Lavandeira.

Elmondása alapján az ominózus napon csukva találta bátyja hálószobájának ajtaját, ami önmagában szokatlan volt, mivel mindig nyitva hagyta azt.

Mikor bekopogott, Hilton alig hallhatóan annyit válaszolt: Jól vagyok.

Sejtve, hogy valami nincs rendben, a nő még bekopogott néhányszor, ám testvére egy idő után már semmire nem reagált.

A szobába belépve rájött, hogy Hilton a fürdőszobában van, ahova benyitva sokkoló látvány tárult elé.

Amikor kinyitottam az ajtót, egy rémálmom vált valóra.

Mario ott állt a zuhanykabin előtt, meztelenül, vágásokkal borítva, csurom véresen, egy tapétavágóval a kezében – emlékszik vissza a blogger húga, aki azt mondta, rá sem ismert a testvérére, akinek még a tekintete is idegennek hatott, ahogy ott állt.

Kimenekítette a gyerekeket Lavandeira ezt követően felmarkolta a kocsija slusszkulcsát, és kitessékelte Hilton három gyerekét a házból, és mindannyian beszálltak az autóba.

A gyerekek nem voltak szemtanúi a blogger önsértésének – őket egy másik családtag elvitte a helyszínről.

Hilton húga értesítette a mentőket.

Végül vissza tudtam menni a házba amíg a mentőkre vártam, és törölközőket csavartam Marióra, hogy megállítsam a vérzést.

Addigra már jelentős mennyiségű vért veszített, mégis tudott hozzám beszélni, bár csak elhaló hangon – idézte fel a történteket a nő, aki hozzátette: számos részlet van ebből az intervallumból, amiről soha nem fog nyilvánosan beszélni.

A blogger húga megerősítette, hogy a bátyja felépülése előreláthatólag hónapokig fog tartani.

Jelenleg nem lehet megjósolni, hogy a sérülései mennyire bizonyulnak majd maradandónak.

Arról, hogy kicsoda Perez Hilton, és mi vezetett az összeomlásig, alábbi cikkünkben bővebben írtunk: Kapcsolódó Fél Hollywood gyűlölte, majd miután élő adásban akart véget vetni az életének, mindenki szíve megesett rajta – mi történt Perez Hiltonnal?

Perez Hilton bő két évtizede faragatlan, lekezelő és bántó stílusa miatt vált hírhedtté.

Pletykablogján rosszmájú megjegyzésekkel illette az amerikai celebvilág krémjét.

Noha az elmúlt időben megpróbálta helyrepofozni az imázsát, a múltjától nem tud egykönnyen megszabadulni.

Nemrég milliók szeme láttára próbálta eldobni az életét – összefoglaltuk, mi vezetett idáig.

The post „Amikor kinyitottam az ajtót, egy rémálmom vált valóra” – Perez Hilton testvére megszólalt a bátyja TikTokon közvetített önsértéséről first appeared on 24.hu .

Eredeti közlés

Olvasd el a teljes cikket a(z) 24.hu oldalán

A MediaScan a forrás címét és tartalmi kivonatát mutatja. Az eredeti írás és minden frissítés a kiadó oldalán érhető el.

Tovább a teljes cikkhez
Forráskép

Politikai lefedettség

KormánypártiKözépenKormánykritikus
-15Balközép / Tisza-szimpatizáns

A(z) 24.hu besorolása: Balközép / Tisza-szimpatizáns. Az érték automatizált, tájékoztató jellegű elemzés.

Tulajdonos / Finanszírozó: Central Médiacsoport Zrt.

Olvasói visszajelzés

Hasznosnak találtad ezt a cikket?

Egy érintéssel jelezheted. A választásodat később vissza is vonhatod.

Megosztás Facebook X WhatsApp Telegram E-mail
Közösség

Vélemények és hozzászólások

Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.

A hozzászólások betöltése…