Védett műemlék épületeket bontottak el, más épületeket – köztük szökőkutakat, díszmedencéket, kertkaput – pedig engedély nélkül építettek fel Hatvanpusztán, ezért a kormányhivatal közel hatmilliós bírságot szabott ki – tájékoztatott az RTL Híradó.
Az épületegyüttessel kapcsolatban korábban Orbán Viktor azt hangoztatta: neki semmi köze a birtokhoz, ott édesapja folytat gazdálkodó tevékenységet.
A műemlékvédelemnek nagyon nehéz szebb példáját mutatni, mint ami ott történt – válaszolta még egy korábbi, a hatvanpusztai birtokon felmerült műemlékrombolással kapcsolatos kérdésre Gulyás Gergely egykori kancelláriaminiszter.
Ezt a Magyar Építész Kamara és a kormányhivatal sem teljesen így látta: előbbi még májusban büntette meg és marasztalta el Taraczky Dánielt , Hatvanpuszta tervezőjét, a műemlékek lerombolásáért, utóbbi pedig mostani döntésében szabott ki 5,7 millió forintos bírságot.
Bontási engedélyt önállóan műemlék épületre sem az építésügy, sem az örökségvédelmi hatóság nem adott ki – tette hozzá a kormányhivatal, akik hangsúlyozták: kizárólag a víztorony bontását engedélyezték, a többi épületet csak az állagromlott szerkezetig lehetett volna visszabontani.
Taraczky Dánielt egyébként nemrég Orbán Viktor társaságában fotózták le a gucai trombitafesztiválon.
A volt mininszterelnököt a hatvanpusztai birtok tervezője a barátjának nevezte.
The post Hatvanpuszta: közel hatmilliós bírságot szabtak ki műemlékrombolás miatt first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.