Minden képzeletet és jegyzett rekordot felülmúló káoszba fordult az U20-as Uberlandia-Mamoré focimeccs Brazíliában: az állami másodosztályú bajnokság elődöntőjének hosszabbításában robbant ki a balhé, miután a Mamoré megszerezte a harmadik gólját.
A vendég csapat gólszerzője, Davi Fernandes Bittencourt provokatív gesztusokat tett és sértegette az ellenfél kispadját, mire azok kapusedzője,, Paulo Sérgio Dias dos Santos berohant a pályára, és meglökte a játékost.
A pokol ezután szabadult el: a két csapat játékosai és stábtagjai is egymásnak estek, a verekedésbe ráadásul hat labdaszedő is beszállt.
A pályán székek, hordágyak és kemény pofonok repkedtek.
A bíró folyamatosan mutogatta fel a piros lapokat (összesen 51-et), de a javát már csak a jegyzőkönyvbe tudta beírni.
A 24.hu szemléje szerint a hazaiaktól 22 játékost és négy stábtagot, a vendégektől 21 játékost és négy stábtagot állítottak ki.
A meccs így bőven lekörözi az eddigi Guinness-rekordtartót: amikor 2011-ben a Claypole–Victoriano Arenas mérkőzésen mind a 36 játékost kiállították.
A meccsen ráadásul nem is ez volt az egyetlen incidens: , a második félidő elején az Uberlandia egyik játékosának kiállítása után a klub vezetői berohantak a pályára, és megfenyegették a bírót, aminek következtében a játék 40 percig szünetelt.
Az is kiderült, hogy a meccset a Mamoré öltözője se élte túl: a vendégek áldozatául esett körülbelül 14 ajtó, mosdó, zuhanyzó, számos bútor és két hidromasszázskád.
A pusztításról készült videót alább lehet megnézni: A partida entre Uberlândia e Mamoré, que terminou com 51 expulsões após uma pancadaria generalizada, teve mais um capítulo fora das quatro linhas.
Imagens cedidas à reportagem de O TEMPO Sports mostram o cenário de destruição no Estádio Parque do Sabiá, em Uberlândia, após o confronto de ida da semifinal do Campeonato Mineiro Sub-20 da Segunda Divisão, disputado no último domingo (1º/11).
Além dos episódios de violência registrados dentro de campo, a confusão entre Uberlândia e Mamoré também mobilizou a Polícia Militar de Minas Gerais (PMMG), acionada após relatos de danos materiais no Estádio Parque do Sabiá.
Segundo a corporação, o gestor do estádio compareceu à sede do 17º Batalhão, em Uberlândia, para comunicar os estragos nas instalações, que foram registrados em boletim de ocorrência. — O TEMPO (@otempo) November 4, 2026 Az érintettek akár 180 napot meghaladó eltiltást is kaphatnak, a klubokat pedig pénzbüntetés, pályabezárás vagy más szankció is fenyegetheti, miután a brazil sporthatóság kivizsgálja az esetet.
Egyelőre nem tudni, hogy a november 8-ra kiírt visszavágót megtartják-e. ]]>


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.