Fenyegetés, kirúgás: ezek a témák voltak a meghatározó témák pontosan egy éve ilyenkor, legalábbis az alábbi gyűjtés, azaz a legnépszerűbb tavaly szeptember végi cikkek alapján.
Természetesen a közbeszédet uraló témák, azaz Zsolti bácsi és a Szőlő utca mellett.
A Dél-pesti Centrumkórházban például azonnali hatállyal elbocsátották a infektológiai osztály részlegvezető főorvosát, elég sajátos okokra hivatkozva.
A HIV/AIDS és trópusi betegségek részlegvezető főorvosa lapunknak elmesélte, mivel indokolta kirúgását a kórház.
Kapcsolódó Azonnali hatállyal kirúgtak egy orvost a Dél-pesti Centrumkórházban Az infektológust annak ellenére bocsátották el, hogy két másik orvos épp a felmondását tölti, egy harmadik pedig hamarosan szülési szabadságra megy.
Egy szegedi iskolából bilincsben vittek el egy napközis tanítónőt, súlyos vádak nyomán.
Kapcsolódó Bilincsben vittek el egy tanítónőt egy szegedi iskolából, ahol a gyanú szerint sniccerrel fenyegetett gyerekeket Rendkívüli felmentéssel meg is szüntették a munkaviszonyát.
Bese Gergő egykori sztárpap arról számolt be , hogy a kormány „kimondta rá a halálos ítéletet”.
Bese a posztjában azt is leírta, mit jelentett ez esetben a halálos ítélet: Kapcsolódó Bese Gergő: Az AVH épületében felvázolták a lehetőségeimet: önmagam fejezem be az életem, vagy elhagyom az országot A melegorgiás botrányába belebukott papot augusztus 7-én hívták be az Alkotmány Védelmi Hivatalba.
Egy fiatal lányt pedig egy férfi fenyegetett, de szerencsére sikerült a mentőakció .
Az Angel Shot kezdeményezés arról szól, hogy az itallapokon szereplő, de valójában nem létező koktél megrendelésével az érintett azt jelzi a személyzetnek, hogy bajban van, segítségre van szüksége.
Kapcsolódó Angel Shotot kért a vendég, így mentették meg a 17 éves bántalmazott lányt A hamburgerezőben pár hónapja szerepel a segítségkérést szolgáló koktél az itallapon.
És még egy letartóztatás , erről talán nem is mondunk semmit, magáért beszél.
Kapcsolódó Letartóztattak egy iskolai dolgozót, mert szellentés szagát terjesztette a középiskolában Egyes diákoknak orvosi ellátásra volt szüksége, az iskolát 12 millió forint értékű kár érte.
The post Egy éve ilyenkor: letartóztattak egy szellentésszagot terjesztő iskolai dolgozót first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.