José Mourinho elismeréssel beszélt Vinícius Júniorról, ugyanakkor meglepően őszintén fogalmazott arról, mit tett volna a brazil támadó helyében.
A Real Madrid vezetőedzője a Sevilla elleni mérkőzés előtt azt mondta: ő valószínűleg már másik országban folytatná a pályafutását, ahol nagyobb tisztelet övezi.
Viníciust a nyáron az Arsenal szerette volna megszerezni, a szélső azonban Madridban maradt, és 2032 nyaráig meghosszabbította a szerződését.
Mourinho szerint a döntésében meghatározó szerepet játszott a klubhoz való kötődése. „Ha a helyében lennék, valószínűleg már nem lennék itt.
Kikényszerítettem volna, hogy egy olyan országba igazolhassak, ahol tisztelnek.
Ő azonban a Real Madrid iránti hűségből és szeretetből maradt.” A portugál szakember arról is beszélt, hogy rendszeresen külön időt szán a támadóra.
Elmondása szerint könnyű megtalálniuk a közös hangot, Vinícius hozzáállását pedig különösen nagyra értékeli. „Fantasztikus srác, könnyű kijönni vele.
Mindennap beszélgetek vele néhány percet négyszemközt.
Rendkívül becsülöm, mert mindig képes mosolyogva élni és túlélni.” A hétközi, AS Roma elleni mérkőzésen José Mourinho már a második félidő derekán lekapta Viníciust a pályáról. „Miért cserélt le?” – Vinícius nem hitt a szemének, amikor Mourinho lehozta őt Mourinho úgy látja, a brazil továbbra is bízik abban, hogy kedvező irányba változhat a helyzete. „Hisz abban, hogy javulhatnak a dolgok, és még mindig ott van az a mosoly az arcán.
Ezt semmi és senki nem veheti el tőle.” Az Arsenalnál Mikel Arteta a bajnoki cím megvédésére és a PSG ellen elveszített Bajnokok Ligája-döntő után az európai sikerre is esélyes keretet szeretett volna kialakítani.
Vinícius megszerzése ezt a célt szolgálta volna, a brazil azonban végül Mourinho irányításával folytatta Madridban.
Ki kell hagynia az El Clásicót A héten Vinícus megkapta eltiltását a Villarreal elleni mérkőzésen elkövetett szabálytalanságáért.
A brazil támadót négy mérkőzésre meszelte el a La Liga, a Királyi Gárda viszont fellebezést nyújtott be az ítélet ellen.
Közben a Real Madrid sztárjának minden korábbinál gyengébb szezonja van, ezt pedig az eddigi számai is igazolják.
Riasztó számok Viníciusnál – ilyet még nem láttak tőle Madridban A Mourinho Viníciusról: „A helyében valószínűleg már nem lennék itt” bejegyzés először Sport365 -én jelent meg.

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.