Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia választási lista pedig 103 mandátumot szerzett az október 25-én tartott előrehozott szerbiai parlamenti választáson – közölte a szerbiai köztársasági választási bizottság (RIK), amely csütörtök este egyhangúlag elfogadta az előrehozott parlamenti választás hivatalos végeredményét.
A RIK adatai szerint az Egyetemista Lista – Az Egyetemisták Győznek elnevezésű választási lista összsen 2 354 417 szavazatot kapott, míg az Aleksandar Vucic – Egyesült Szerbia listára 1 731 323-an voksoltak.
A 250 tagú szerbiai parlament fennmaradó hét mandátumán öt kisebbségi lista osztozik: a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Pásztor Bálint vezette listája 35 461 szavazattal két parlamenti helyet szerzett, az Albán Koalíció 27 683 vokssal szintén két képviselőt küldhet a törvényhozásba, illetve három különböző bosnyák lista 20 ezer alatti szavazatszámmal egy-egy mandátumhoz jutott.
A választási bizottság tájékoztatása szerint a 6 451 292 választásra jogosult állampolgár közül 4 444 310-en járultak az urnákhoz két hete vasárnap, ami mintegy 68,9 százalékos részvételt jelent.
A szavazást november 1-jén 53 szavazóhelyen meg kellett ismételni, ezt követően állapították meg a végleges eredményt.
A hivatalos végeredmény kihirdetésével élesdtek az új parlament megalakulására vonatkozó törvényes határidők is: A választási bizottságnak tíz napon belül kell kiosztania a képviselői mandátumokat, az új összetételű parlament alakuló ülését pedig legkésőbb az eredmény kihirdetésétől számított harminc napon belül meg kell tartani.
Az új kormány megválasztására a parlament megalakulásától számított kilencven nap áll rendelkezésre.
A miniszterelnök-jelölt személyére a köztársasági elnök tesz javaslatot, miután egyeztetett a parlamentbe jutott választási listák képviselőivel.
Az Egyetemista Lista 140 mandátumával önálló parlamenti többséget szerzett, így más pártok támogatása nélkül is képes lehet az új kormány megalakítására.
A kormány megválasztásához a 250 tagú törvényhozásban legalább 126 képviselő támogatása szükséges.
Kapcsolódó Kerner Zsolt: Túlbecsültük Orbán és Vucic rendszerét 2026 nem jó év a választási autokráciáknak.
Vagy túlbecsültük, mire képesek, vagy olyan kombináció állt elő, ami még ezekkel szemben is hatékony.
Kapcsolódó Szerb kormánytagok voltak azon a Moszkvába tartó gépen, amelyet visszarendeltek Belgrádba A repülőgépen Aleksandar Vulin korábbi szerb miniszterelnök-helyettes és Dusan Bajatovic, a Srbijagas állami gázipari vállalat igazgatója is utazott.
The post Hivatalos a szerbiai választás végeredménye, az Egyetemista Lista önállóan alakíthat kormányt first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.