Azonnali hatállyal kirúgták a csepeli Farkas Bertalan Általános Iskolából a gyógypedagógusként elhelyezkedő Páger Pál Antalt, a fóti gyermekotthon korábbi igazgatóját, aki „bántalmazási ügyekbe keveredett” - jelentette be Kátai-Németh Vilmos miniszter, Csepel egyéni országgyűlési képviselője.
Azt mondta, a szülői panaszok után egyeztetett Lannert Judit oktatási miniszterrel, ahonnan azt a tájékoztatást kapta, hogy a pénteki nappal elküldték Págert.
Págert két éve gyermekbántalmazás gyanúja miatt függesztették fel az igazgatói posztból – sajtóértesülések szerint egy autista kisfiút bántalmazhatott -, majd visszahelyezték, miután a nyomozás bűncselekmény hiánya miatt megszűnt.
Később Molnár Áron (NoÁr) színész-aktivista közzétett egy másik bántalmazásról készült felvételt , amin elmondása szerint Páger egyik munkatársa volt látható, az igazgató pedig nem tett semmit.
Az ügyben akkor a még ellenzékben lévő Magyar Péter is megszólalt, azt írta : „ Egy fogyatékossággal élő, földön fekvő gyermeket fojtogat egy iráni származású, katonai végzettségű nevelő a Fóti Gyermekotthonban egy hozzám eljutott 2024-es videófelvételen .” Az eset következményeit Orbán Viktor miniszterelnökön kérte számon. (Págerről a VálaszOnline írt tavaly hosszú cikket .) Págert idén februárban újra felfüggesztették, miután egy kórházba került gyerek azt állította, az igazgató bántalmazta - számolt be az RTL Híradója.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság feljelentést tett és belső vizsgálatot is indított.
Molnár Áron most csütörtökön posztolt arról , kiderítette, hol dolgozik Páger, majd számon kérte az igazgatót és a Dél-Pesti Tankerületi központot, hogy hogyan engedhették gyerekek közelébe a férfit, akiről „évek óta jelentették a nevelők, szakemberek a verbális és fizikai abúzusokat”, utánanéztek-e az információknak, amelyek tudhatók róla.
Molnárt egyébként beperelte Páger rágalmazásért és becsületsértésért, de a színész-aktivista a békéltető tárgyaláson nem kért bocsánatot. ]]>

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.