„Az Országos Mentőszolgálat a közelmúltban hibát követett el.
Az egyik közösségimédia-bejegyzésükről kiderült, hogy kegyeletsértő lehetett.
Átvizsgálva a korábbi működésünket, észleltük, hogy ezt a hibát korábban többször elkövethettük” – közölte Facebook-videójában Constantinovits Miklós, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója, miután szerdán, “sikersztorit” posztoltak a mentők egy megmentett férfiról, oda is írták a végén, hogy bíznak a férfi mielőbbi felépülésében, aztán odakommentelte a poszt alá a felesége, hogy a férfit aznap temették.
Az OMSZ a 444-nek írt válaszlevelében mindenek előtt elnézést kért a családtól, amiért a posztjuk „ebben a formában további fájdalmat okozhatott számukra”.
A nyilvános, videós formátumban készített bocsánatkérést pedig most, csütörtökön délelőtt tették közzé.
Ebben a videóban Constantinovits úgy fogalmaz a történtek után, hogy ez nem az az irány, amerre szeretnék, hogy a Mentőszolgálat haladjon. „A Mentőszolgálat és a bajtársi közösség értékrendjével ez nem egyezik.
Egy tanuló szervezet vagyunk, aki a hibáiból tanul és fejlődik.
Ezért mint a mentőszolgálat felelős vezetője, szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, akit megbántottunk, és egy új kommunikációs stratégiát kijelölni, egy új kommunikációs irányba indítani a mentőszolgálatot.”

Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.