Rövid kommentje után hosszabban is reagált Magyar Péter arra a nyilvánosságra került levelezésre, melyben Takács Péter még a Fidesz-kormány egészségügyi államtitkáraként kommunista kiálltványként jellemezte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tiltakozó állásfoglalását, és azt latolgatta, hogy „oda kéne baszni nekik”.
A miniszterelnök kedden közzétett bejegyzésében azt írta, az említett e-mail pontosan megmutatja, hogyan viszonyult a Fidesz az egészségügyhöz és az abban dolgozókhoz.
A posztban azt állítja, Takács Péter szerint „egy kicsit oda kell ba*ni” a Magyar Orvosi Kamarának (MOK), amiért a szervezet jelezni merte, hogy a Fidesz akkori törvényjavaslata súlyosan veszélyezteti a betegbiztonságot.
A bejegyzés szerint a levélben „egy kis kommunistázás is” szerepelt.
Magyar hozzátette: Takács most a parlamentben ül, újságot olvas, videózik és továbbra is trágárkodik.
A szóban forgó 2022. december 2-i e-mailt a napokban Hegedűs Zsolt jelenlegi egészségügyi miniszter is nyilvánosságra hozta .
A levél tanúsága szerint Takács a MOK rendkívüli értesítésére reagálva azt írta: Kommunista kiáltvány…. láttam.
Konzultálok Samuval meg Bencével, sztem egy kicsit oda kéne nekik baszni.
Hegedűs akkori posztja alatt Magyar Péter már kommentben is reagált a levélre, ott úgy fogalmazott, a korábbi államtitkár „egészen ordenáré, vállalhatatlan ember”.
Magyar friss bejegyzésében kitért arra is, hogy szerinte ugyanez a Takács küldött el korábban trágár stílusban egy édesapát, aki a gyermeke kezelése után tette szóvá a kórházi körülményeket, és szintén ő alázta meg a háziorvosokat.
A fideszes parlamenti képviselőt a közelmúltban az Egészségügyi Tudományos Tanács etikai tanácsa megrovásban részesítette és egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta.
A testület kimondta, hogy az egykori államtitkár orvosetikai szabályokat sértett, amikor egy Messenger-beszélgetésben trágár kifejezést használt egy beteg kisgyerek apjával szemben, egy másik nyilatkozatával pedig a háziorvosok szakmai méltóságát sérthette meg.
Takács Péter a döntés után közölte, hogy fellebbez, az ellene lefolytatott eljárást pedig színvonaltalan koncepciós eljárásnak minősítette.
Kapcsolódó Előkerült egy email, amiben Takács Péter arról írt, hogy oda kéne baszni az Orvosi Kamarának Az odabaszásról mások mellett Rétvári Bencével egyeztetett volna az egykori egészségügyi államtitkár, aki kommunista kiálltványként jellemezte a MOK 2022-es állásfoglalását.
The post Magyar Péter: Takács Péter emailje megmutatja, hogyan viszonyult a Fidesz az egészségügyhöz first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.