A vátesz latin eredetű kifejezés, nálunk leginkább a jós, jövőbe látó, próféta értelemben használatos, mindenesetre olyan személy, aki erkölcsi iránytűként, lángoszlopként világítja meg a nemzet előtt álló utat.

Vannak kultúrák, ahol az őrültekre tisztelettel tekintenek, de legalábbis elfogadják őket a közösség tagjaként, nem alázzák meg, nem közösítik ki őket.

Gyerekkoromban mifelénk „a falu bolondját” ártalmatlan és tiszta szívű emberként becsülték meg, s legenda is járt arról, hogy korábbi időkben, aki megbántott egy hasonló félkegyelműt, az bizony mindig pórul járt, megbüntette az Isten.

A történelemből azt is ismerjük, hogy voltak őrültek, akiket egyenesen szentként tiszteltek, mert ugyan látszólag bolondok voltak, legalábbis nem feleltek meg az adott kor társadalmi elvárásainak, valójában azonban cselekedeteik emberibbek, keresztényibbek voltak, mint a „normális” kortársaiké.

Az ortodox keresztényeknél például a „Krisztus kedvéért való ostobaság” hagyományait követők közül többeket ténylegesen is szentté avattak.

Nem gyakran, de az is előfordult a történelemben, hogy dühöngő őrültek kezébe került egy birodalom, egy ország.

Az viszont talán hungarikum, hogy ilyen embert a nép demokratikusan megválaszt, s aztán elismert és díjazott művészek, írók aléltan omoljanak a lábai elé, a kényszerzubbony helyére királyi palástot álmodva, a mobiltelefon helyett jogart képzelve a ripacs Néró kezébe.

A művészet a valóság mélyebb megismerése, mondják, de vajon milyen valóság az, ahol a Tisza vezére váteszként látszódik?

Vannak fizikusok, akik szerint univerzumunk rejtélyeit, s különösen a kvantummechanikát nem lehet másképpen magyarázni, mint hogy egy multiverzumban élünk, ahol végtelen számú párhuzamos univerzum létezik egymás mellett.

A végtelen számú valóságban logikailag persze minden megtörténhet, de létezhet-e egyetlen realitás is, amelyikben az őszödi beszéd a retorika csúcsa, a jelenlegi magyar miniszterelnök pedig erkölcsi iránytűként, váteszként jelenne meg?

Nem hinném.