Reggel inkább nem iszik egy pohár vizet, hogy kibírja a munkába vezető utat.
Délután kihagyja a kávét, mert tudja, hogy utána sűrűbben kell mosdóba mennie.
Este pedig már csak apró kortyokat mer inni, nehogy éjszaka többször felébredjen.
Sokan ismerik ezeket a helyzeteket, amelyek annyira megszokottá válnak, hogy egy idő után már fel sem tűnik: a napirend nem a szomjúsághoz vagy a szervezet igényeihez igazodik, hanem ahhoz, hogy mikor lesz legközelebb mosdó a közelben.
Elsőre logikus megoldásnak tűnik.
Ha kevesebb folyadék kerül a szervezetbe, ritkábban kell vécére menni – legalábbis ezt gondolnánk.
A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
A gyakori vizelési inger miatt csökkentett folyadékbevitel ugyanis nem a panasz okát kezeli, hanem egy újabb alkalmazkodásra kényszeríti az embert.
Vagyis nem a probléma lesz kisebb, hanem az élet kezd el egyre jobban beszűkülni körülötte.
Szeptemberben ez különösen ismerős helyzet lehet.
Újraindulnak a hosszú munkanapok, a reggeli dugók, a zsúfolt tömegközlekedés, a többórás értekezletek, az iskolakezdéssel járó szervezés.
Ilyenkor sokan tudatosan úgy osztják be a folyadékfogyasztásukat, hogy „kényelmesebb” legyen a nap.
Csakhogy ennek ára van.
A kevés folyadék nemcsak szomjúságot okozhat: fáradtabbnak érezhetjük magunkat, romolhat a koncentráció, fejfájás jelentkezhet, miközben a szervezet éppen azt az utánpótlást nem kapja meg, amelyre szüksége lenne.
Az ember pedig könnyen belecsúszik egy furcsa spirálba: egyre több mindent kezd el kerülni azért, hogy ne kelljen mosdót keresnie.
Mi állhat a gyakori vizelési inger mögött?
Először csak a reggeli víz marad el.
Aztán a délutáni tea.
Később már az esti folyadékbevitel is csökken.
Végül már az utazásokat, a hosszabb programokat vagy akár egy mozifilmet is úgy szervezi, hogy előtte minél kevesebbet igyon.
Ekkor már nem a folyadékbevitelről szól a történet, hanem arról, hogy a vizelési panaszok fokozatosan átveszik az irányítást a mindennapok felett.
A gyakori vizelési inger mögött számos ok állhat.
Előfordulhatnak átmeneti tényezők, életmódbeli változások vagy komolyabb egészségügyi problémák is.
Átmenetileg okozhatja például nagyobb mennyiségű koffein vagy alkohol fogyasztása, bizonyos gyógyszerek – például vízhajtók –, illetve húgyúti fertőzés.
Férfiaknál az életkor előrehaladtával a prosztata jóindulatú megnagyobbodása szintén gyakori háttérok lehet, amelynek egyik jellegzetes tünete éppen a sűrű vizelési inger, a gyengébb vizeletsugár vagy az éjszakai felkelések számának növekedése, éppen ezért a folyadék megvonása legfeljebb elfedi a panaszt, de nem ad választ arra, hogy miért jelentkezik.
Férfiaknál 50 éves kor felett az egyik leggyakoribb háttérok a prosztata jóindulatú megnagyobbodása.
Ilyenkor a megnagyobbodott prosztataszövet nyomást gyakorolhat a húgycsőre, emiatt a hólyag nehezebben ürül ki teljesen.
Ennek következménye lehet a gyakoribb vizelési inger, a gyengébb vizeletsugár, a nehezebben induló vizelés vagy az éjszakai többszöri felkelés.
Mivel a hólyagban vizelet maradhat vissza, az érintettek sokszor rövid időn belül ismét vizelési ingert éreznek.
Kihagyott pohár víz helyett kérdések Persze teljesen természetes, hogy valaki egy hosszú autóút vagy egy fontos előadás előtt tudatosabban figyel arra, mikor iszik.
Az viszont már figyelmeztető jel lehet, ha ez nem kivétel, hanem állandó szabállyá válik, és a nap jelentős részét ennek rendeli alá.
Ha valaki azt veszi észre, hogy rendszeresen a folyadékbevitel csökkentésével próbálja kordában tartani a vizelési ingert, érdemes egy pillanatra megállni, és nem csak a következő mosdót keresni, hanem magát a problémát is megfigyelni: milyen gyakran jelentkezik?
Mióta tart?
Éjszaka is felébreszti?
Társulnak hozzá más tünetek is?
Az ilyen kérdések sokkal közelebb visznek a megoldáshoz, mint az újabb kihagyott pohár víz.
A szervezet egy ideig alkalmazkodik a kompromisszumokhoz.
De attól, hogy valaki megtanul kevesebbet inni, a panasz oka még nem tűnik el.
Ha a gyakori vizelési inger tartósan fennáll, érdemes orvosi segítséggel célzottan utánajárni a háttérben álló okoknak, ahelyett hogy újabb és újabb szabályokat vezetnénk be a saját mindennapjainkba.
Hirdetés A Proxelan végbélkúp helyi hatású, tökmagolajat tartalmazó orvostechnikai eszköz a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás okozta vizelési zavarok kezelésének kiegészítésére.
A prosztata közelében hat, vagyis ott enyhíti a panaszokat, ahol a probléma van.
A harmincdarabos kiszerelés vény nélkül elérhető a hazai patikákban.
A kezelés ismételhető és akár tartósan is alkalmazható.
Patikában kapható gyógyászati segédeszköz Fotó: Phytotec Hungária Bt.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
The post Kevesebbet folyadékot fogyaszt, hogy ne kelljen sűrűbben mosdóba mennie?
Eláruljuk, miért rossz ötlet ez first appeared on 24.hu .


Vélemények és hozzászólások
Vitatkozz a témáról kulturáltan. A hozzászólásokra a közösségi irányelveink és az adatvédelmi tájékoztató vonatkozik.